2024. október 14., hétfő
MAGYARKANIZSAI ÖKOKERTÉSZEK

Kiérdemeltek négy kitüntetést

A magyarkanizsai Meta Terra civil szervezet tagjainál beért a munka biogyümölcse, hiszen díjesővel dicsekedhetnek idén.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

A biogazdálkodókat egybefogó, kézműveseket is maguk közé vevő, valamint a Kanizsai Kosarat mint a helyi termékeket népszerűsítő akciót is tömörítő szervezetet a magyarkanizsai biotermelő, Holló Lilla igazgatja. Ezen belül az ökokert szekció három éve tevékenykedik, azon fáradozva, hogy a biogazdálkodás és -étkezés fontosságára hívják föl a figyelmet. Kezdetben egy maréknyi szakember és néhány kerttulajdonos kapcsolódott be a munkába, de azóta már jelentősen bővült a tagság, több mint százan vannak, és az elismerés sem marad el. A közelmúltban négy díjjal is jutalmazták őket.

Bödő Kálmán, a Kárpát-medencei Ökogazdálkodók Szövetségének szerbiai alelnöke, az Ökokert csoport vezetője a céljaikról is beszélt, melyek elsődlegesen a következők:

– Feladatunknak tekintjük, hogy közösségünkbe beépítsünk egy olyan környezetvédő mezőgazdasági termelési programot, amely lehetőséget nyújt olyan termékek előállítására, amelyek nem tartalmaznak az egészségre káros anyagokat. Sokan nem tudják, hogyan kezdjék el művelni a parlagon fekvő elgazosodott kertjüket, vagy hogyan állhatnak át biotermelésre a szántóföldi termesztésükben, továbbá azt sem, hogyan hat az idősebbekre és a legfiatalabbakra az ökokert csodálatos varázsa, miért lesznek egészségesebbek, és mennyivel több marad a pénztárcájukban, ha nem vásárolnak az üzletláncokban kétes eredetű és agyonvegyszerezett termékeket.

Az aktivisták a Kárpát-medence több országában is tapasztalatokat gyűjtenek, előadásokra, kiállításokra, tanulmányutakra járnak, és felkéréseket is elfogadnak előadások megtartására. Idén négy kitüntetésben is részesültek. A nemzetközi kalákában, a Wemsical tagjai által szervezett akcióban kiépített Baráthok kútjánál is a bioétkezésre figyeltek, a Meta Terra egyik oszlopos tagja, Hajdú László jóvoltából. Mintegy 500 eurós pénzjutalomban részesültek Frankfurtból.

A második kitüntetést Halász Mónika kapta a Keleti Kapu Ökotermesztők Egyesületétől Nyíregyházáról a többéves eredményes és termékeny együttműködésért, különösen a Földész fórumokon kifejtett tevékenységért, melyeken többször is előadást tartott, és közreműködött a Biotermékek Klaszter sikeres megalapításában. Az oklevelet dr. Ratkos József, az egyesület elnöke adta át a budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon szeptember 24-én.

De a sor itt még nem ér véget! A Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont tangazdasága közösségi kert kategóriában szintén állami díjban részesült, az ő nevükhöz fűződik a gyorskomposztálás praktikája. Az oklevelet Kőrösi Beáta, az iskola tanára és a kert irányítója vehette át, szintén a budapesti OMÉK záróműsorán.

A díjazottakat elkísérte Magyarkanizsa polgármestere, Fejsztámer Róbert és Huzsvár Ervin tanácstag is, akik a helyszínen gratuláltak nekik.