2024. május 9., csütörtök

Elrajtolt a Kanizsa Feszt

Nem csak a családokat vonzotta a magyarkanizsai fesztivál

Csütörtökön rendhagyó módon a Taverna kávéház udvarában filmvetítéssel kezdődtek a Kanizsa Feszt programjai. A fesztivál Radics Béla emléke előtt is tiszteleg, ezért levetítették az életéről szóló filmet, majd beszélgetést folytatott Szentesi Zöldi László, Rudán Joe és Klacsán Gábor. Ezt követően az este már a zenéé volt, két színpadon zajlottak a koncertek.

A hivatalos megnyitóra pénteken délután került sor. A Cifraszűr vegyes kórus tagjai elénekelték a Himnuszt, majd Újvári Zsombor köztársasági képviselő köszöntötte a jelenlevőket. A magyarkanizsai képviselő hazai pályán örömének adott hangot, hogy a kanizsaiak fesztiválja idén is nemcsak a könnyűzene rajongóit, hanem a családokat is kicsalogatta a vásártérre.

– A család mint megtartó erő a társadalom alappillére, a legfontosabb a közösség és az egyén számára is. Örömmel tölt el, hogy a Kanizsa Feszten nem csak a fiatalok szórakozhatnak, a szervezőknek sikerült egy olyan fesztivált létrehozniuk, amely a családokat mozgatja meg, korra való tekintet nélkül. Minden településnek a községben van egy-egy kiemelt rendezvénye, Magyarkanizsának ez a fesztiválja az, amit itt szerveznek, bonyolítanak le, mégis a község más falvainak lakói is ellátogatnak ide – emelte ki Újvári Zsombor.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Pénteken délután már valóban tömegével érkeztek a családok, a kisgyermeküket tologatóktól egészen az idősebb generációig. A népszerű Alma együttes, bár kicsit késett a határ miatt, de annál nagyobb örömöt szerzett a közönségnek. Pénteken este a Riblja Čorba együttes volt a leginkább várt fellépő csapat, akik most először kaptak meghívást Magyarkanizsára.

A fesztiválon két helyszínen, két színpadon zajlanak a koncertek, de nemcsak este, hanem délután is lehet szórakozni, ugyanis az íjászkodástól a tűzoltó-bemutatóig és a kirakodóvásárig sokszínű kínálatot nyújt, amely a hétvégi programok közé könnyen beilleszthető.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele