2026. június 12., péntek

Befektetés a jövőbe

Új atlétikapálya Magyarkanizsán

Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.

Magyarkanizsán átadták rendeltetésének azt az új atlétikapályát, amelyet az önkormányzat AFALL IPA-Interreg-projektjében építettek. A határon átnyúló pályázatban Magyarkanizsa projektpartnere a magyarországi Algyő volt.

A tartományi kormány jelentős támogatása és a magyarkanizsai önkormányzat hozzájárulása is kellett a sikerhez, amelynek gyümölcsét pénteken aratták le, ugyanis akkor avatták fel a létesítményt. A mintegy 340 ezer euró értékű beruházás jelentős mérföldkőnek számít a helyi sportélet fejlődésében. Az atlétika Magyarkanizsán igencsak nagy teret hódított eddig is, az új pálya újabb lehetőséget biztosít arra, hogy a sportág még népszerűbb, a versenyzők pedig még eredményesebbek legyenek. Néhány próbaverseny már lezajlott a Vajdasági Birkózóakadémia tőszomszédságában megépült létesítményen, pénteken pedig ünnepélyesen, teljes pompájában átadták az új atlétikapályát. Az eseményen jelen volt többek között dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere, Füzesi István, Algyő alpolgármestere, projektpartner, Goran Obradović, a Vajdasági Atlétikai Szövetség elnöke, projektpartner, valamint Slobodan Branković, a Szerbiai Atlétikai Szövetség elnöke is.

Az IPA-pályázat kapcsán konferenciákat, versenyeket szerveztek, illetve egy kiadvány is elkészült az atlétikáról, a leglátványosabb eleme az új pálya, amely Vajdaság-szerte ritkaságszámba megy.

A helyszínen dr. Juhász Bálint úgy fogalmazott, hogy a hazai atlétika a virágkorát éli, hiszen szinte nincs olyan hét, hogy ne születne új érem, ne dőlne meg egyéni vagy országos csúcs.

– A sportpályák nem szülnek bajnokokat, de a bajnokok sem születhetnének sportpályák nélkül. Képletesen egy startvonalat adtunk át, nem csak egy objektumot, ahol fiatal sportolók kezdhetik el karrierjüket. A sportba való befektetés az egészségbe, a közösségbe való befektetés. A tartományban 350 millió dinárt különítettünk el sportinfrastruktúra-fejlesztésre Vajdaságban, ebbe beletartoznak a magyarkanizsai befektetések is. A sportrendezvényekre 135 millió dinárt fordítunk, hogy a gyermekeink megtalálhassák a helyüket a közösségben, és minél több versenyen részt vegyenek. Bár gondolhatnánk, hogy „van valami különleges a levegőben”, a valóságban a sikerek mögött három egyszerű, de elengedhetetlen dolog áll: a tehetség, a munka és a kitartás – mondta dr. Juhász Bálint.

Fejsztámer Róbert lapunknak elmondta, hogy a 11 nyertes IPA-pályázatuk közül ez az egyik legjelentősebb.

– A 15 százalékos önrész számottevő hányadát a tartományi kormány fedezte. Magyarkanizsa önkormányzata a terveket és az engedélyeket finanszírozta a költségvetésből. A pálya pedig nemcsak az atlétáknak, hanem a többi sportklubnak is alapot adhat a megfelelő mozgás- és edzéskultúra elsajátításához. Reméljük, a jövőben még több fiatal fog itt edzeni, és továbbviszik a város eddigi sikeres sportolói hagyományait – emelte ki a polgármester.

A projekt koordinátora, Mészáros Kornél a hivatalos átadáskor úgy nyilatkozott, hogy a pályázat fő célja a sportág népszerűsítése mellett az atlétika által nyújtott tudás, lehetőségek és tapasztalatok átadása más sportágak számára, amit a sportolók a saját sikereik érdekében kamatoztathatnak.

– Kis atlétikai stadion a miénk. Atlétikai rendeltetésű terület, amely csak atlétikai edzésekre és versenyekre használható, az az előnye, hogy a távolsági dobásokra is alkalmas. Vajdaságban például a magyarkanizsai pálya mellett csak Mitrovicán van hasonló. Arra számítunk, hogy a jövőben a birkózóakadémiával karöltve atlétikai táborokat tudunk majd szervezni, hisz minden lehetőségünk adott erre. Versenyzésre, edzésre is alkalmas a pálya, amelyet sokan használhatnak, hisz csak Magyarkanizsa községben mintegy nyolcvan tagja van az atlétikaklubnak – tudtuk meg Mészáros Kornéltól, aki azt is hangsúlyozta, hogy ettől az évtől kezdve az összes észak-bácskai körzeti iskolai versenyt ezen a pályán rendezik meg, így a jövőben a pályát használó gyerekek létszámát száz fölé szeretnék emelni.

A Vajdasági Atlétikai Szövetség jelzése alapján Magyarkanizsán rendezik meg a mini korosztály vajdasági atlétikai bajnokságát, amelyre várhatóan szeptemberben kerül sor. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele