Helybe jött a segítség minden Magyarkanizsa községbelinek hétfő délelőtt. Dr. Dragana Ćorić tartományi polgári jogvédő és helyettese, a kisebbségi jogokkal foglalkozó Nyilas Mihály fogadták a polgárokat a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban, ahol bárki feltehette nekik kérdéseit, és segítségre is számíthattak. A nyílt nap alkalmat szolgáltatott arra, hogy a helyiek közvetlenül tájékozódjanak jogaikról, tanácsot kérjenek, vagy megosszák problémáikat az illetékesekkel.
Nyilas Mihály elmondta, hogy a Nyitott az ajtó elnevezésű akció már régóta a tartományi ombudsman tevékenységei között szerepel.
Bajić Jenei Klementina felvétele
– Terepen is dolgozunk, és a panaszokat, észrevételeket ilyen módon, mint ahogy itt Magyarkanizsán is, a helyszínen ismerjük meg. Sokaknak nincs lehetőségük elutazni Újvidékre, hogy ott tegyék fel ezeket a kérdéseket, beszéljenek ezekről a problémákról, ezért jövünk helybe. Ily módon közelebb kerülünk az emberekhez, és egy fontos tevékenységet végzünk ezáltal. Én a kisebbségi jogokat képviselem, de természetesen a tartományi jogvédővel, ombudsmannal együtt minden felmerülő kérdésre válaszolunk, melyek az emberi jogokat érintik, hisz azok védelmére esküdtünk fel – emelte ki Nyilas Mihály.
Még mielőtt sor került volna a polgárokkal való személyes találkozókra, az ombudsman és helyettese Fejsztámer Róberttel, Magyarkanizsa község polgármesterével is találkozott. A beszélgetésük után a polgármester a következőket nyilatkozta:
– Az egész világunk, természetesen a mi kicsi közösségünk is a digitalizáció felé fordul és sokan az online világban élik mindennapjaikat. A személyes találkozásokat azonban semmi nem helyettesítheti, ezért külön öröm, hogy a tartományi ombudsman és helyettese személyesen látogattak el Magyarkanizsára, hogy első kézből értesüljenek a polgárokat foglalkoztató kérdésekről, és választ is adjanak rájuk. A helyieknek még az iránymutatás is sokat jelenthet adott esetben. Természetesen ezt önkormányzati szinten mi is gyakoroljuk, hiszen havont van polgámesteri fogadónapunk. Az ilyen alkalmak, mint amilyen a mostani is, lehetőséget adnak arra, hogy a polgárok érdemi választ kapjanak mindazokra a kérdésekre, amik túlmutatnak a községi, illetve önkormányzati hatáskörön. Megtisztelő, hogy Magyarkanizsa is bekerült azon községek, önkormányzatok közé, ahová személyesen is eljöttek a tartományi ombudsmani hivatal vezetői.
Nyitókép: Fogadónapot tartottak Magyarkanizsán (Fotó: Bajić Jenei Klementina felvétele)



