Sokadjára is a Túrú-tanya ad otthont a néptáncosok egyik fellegvárának, a Talentum Gyermek- és Ifjúsági Néptánctábornak, amelyet idén már tizenharmadik alkalommal tartanak meg. Az összművészetinek is nevezhető rendezvényen nemcsak a tánc, hanem minden népi jellegű tevékenység helyet kap a fő elfoglaltság mellett. A hangulat igen vidám, a tanya minden szegletéből népzene, ének és táncoló talpak dobogása hallatszik. A 190 fiatalt megmozgató esemény múlt pénteken kezdődött, és csütörtök este fejeződik be gálaműsorral, amelyet érdemes bárkinek megnéznie, hisz benne lesznek a hagyományaink, amit a mi fiataljaink tanulnak tovább, és egykor majd ők örökítik át, hogy a valódi értékek ne vesszenek el. Szerdán, amikor ott jártunk, azt is megtapasztaltuk, hogy bár nagyon sokan vannak, mindenki tudja a dolgát, és a gyerekek a létszám ellenére is egységesek, fegyelmezettek, ugyanakkor jókedvűek. Ez a tábor szórakozás és tanulás egyben. Arról, hogy mit tanulnak, és kiktől, Brezovszki Roland, a tábor egyik fő szervezője mesélt.
– Tizenhárom éves múltra tekint most már vissza a Talentum tábor, amelyet 2013 nyarán kezdtünk el, és azóta is folyamatosan megszervezzük, nagy örömünkre tömeges részvétellel. Három korosztályban gondolkodunk mindig. Vannak a legkisebbek, az általános iskolás alsósok és fölsősök, továbbá az ifik. A táncokat tekintve Cseszák Kocsik Anikó és Cseszák Balázs a legkisebbeket tanítja bukovinai táncokra, továbbá játékokra, ugyanis sok-sok játék, közösségépítő gyakorlat is szerepel a programban. A középső csapattal, az iskolásokkal szintén visszajáró barátaink: Nagymarosi Gerda és Józsa Tamás foglalkoznak, ők bodrogközi táncokat tanítanak a gyerekeknek. A nagyok, a középiskolások és az egyetemisták pedig Kovács Gál Nóra és Németh Antal szárnyai alá tartoznak, ők hajdúsági táncokat tanítanak – mesélte Brezovszki Roland.
– Napi három órát próbálunk délelőtt, és kettőt délután, tehát öt óra biztos a táncról szól, na de ennél több is! A délutánjainkba még kézműves-foglalkozások is beleférnek. Volt itt agyagozás, gyöngyfűzés, gyertyaöntés, mézeskalács-készítés, ugyanakkor Ki mit tud? vetélkedőt is tartottunk, versmondás és még színjátszás is volt. Az itt töltött napok alatt a gyerekek annyira összekovácsolódtak, hogy már csapatokat alkotva is összemérik erejüket és tudásukat szórakozásból, így már csapatzászlóik is lettek – mesélte a szervező, akitől azt is megtudtuk, hogy a résztvevők Vajdaság szinte minden tájékáról, sőt még Magyarországról is érkeztek.
– A Talentum egy néptánctábor, de ha a foglalkozásokat tekintjük, igazán sokrétűek vagyunk, mert úgy gondoljuk, hogy ezek a tehetséges gyermekek sok mindenben meg tudják találni magukat. Sokrétűen kell gondolkodni, és nagyon szeretjük a színházat, a drámajátékokat, amelyek megjelennek, de nem ez a fő profil – tette hozzá Brezovszki Roland, aki arra a kérdésre, hogy mi ad erőt ahhoz, hogy ennyi éven át fenntartsák a tábort, azt válaszolta, hogy a sok gyerek, a csillogó szemük és a szülők öröme viszi őket előre.
– Csodálatos érzés látni, hogy egész nap táncoltak a harmincnyolc fokban, majd vacsora után lezuhanyoztak, szépítkeztek, és úgy jöttek le a táncházba, mintha bálba jöttek volna, és ezt mindennap megteszik! Ez egy nagyon szép dologgá vált, úgy is kell megélniük a táncházat, mintha a legnagyobb eseményekre mennének. Mindannyian rengeteg élménnyel térnek haza, minket pedig ez tart erőben. Közülünk már mindenki tudja a dolgát.
Az érdeklődőket szeretettel várják csütörtökön 19 órakor a horgosi Túrú-tanyára, a Talentum tábor gálaműsorára.

Nyitókép: A legidősebbek hajdúsági táncokat tanulnak (Gergely Árpád felvétele)