2024. október 13., vasárnap

Falunapot ünnepeltek Adorjánon

Megtelt az új művelődési ház

Több mint nyolcszáz éves Magyarkanizsa község egyik települése, Adorján. Ezt ünnepelték a hétvégén, és azt, hogy teljesen felújíthatták a művelődési otthont. A helyi közösség tanácselnöke, Borsos Csaba ünnepi beszédében elmondta, hogy karácsonykor tett egy fogadalmat, miszerint addig nem nyugszik, amíg az épületet fel nem újítják. Ennek apropója az volt, hogy olyan sokan érkeztek az ünnepi műsorra, hogy nem fértek be a terembe, hanem még az ajtóban is toporogtak, és ahol ennyi összetartó ember van, megérdemelnek egy olyan helyet, ahol együtt tudnak ünnepelni, legyen az akár karácsony, akár falunap, vagy népzenei találkozó. Most, a falunapon mindenki elfért, és a helyiek olyan szép műsorral örvendeztették meg a nézőket, amelyben a falu legkisebbjeitől a legidősebbjeiig szinte mindenki fellépett. Az óvodások, iskolások, de a közelmúltban az Aranypáva minősítést elnyerő Szőke Tisza Művelődési Egyesület tagjai is nemcsak kipróbálták a színpadot, hanem tudásukat a közönség örömére kamatoztatták. 

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Az új épületet annak rendje és módja szerint fel is szentelték. A helybeli plébános, dr. Orcsik Károly áldotta meg, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség elöljárói, a község és a környező falvak elnökei, intézményvezetők és a testvérvárosi képviselők is megjelentek Adorján jelentős napján. 

Borsos Csaba, Adorján helyi közösségének tanácselnöke elmondta, hogy a falunapot 1998 óta ünneplik, akkor volt nyolcszáz éves a település.

– Az idei falunapi ünnepséget a felújított művelődési otthon megnyitójával kötöttük egybe. Az épület felújítása teljes körű volt. A falakon kívül minden új: a padló, mennyezet, tető, de új nyílászárókkal is elláttuk, illetve a villanyhálózat és a központi fűtés is teljesen új. A külső szigetelés is megtörtént – mondta az elnök.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

– A Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság pályázata révén mintegy húszmillió dinárt fordíthattunk a kultúrotthonra, a helyi közösség és a község önrészével. Az épületet nagy örömünkre falunk apraja-nagyja birtokba veszi – mondta Borsos Csaba, akitől azt is megtudtuk, hogy a faluban a ravatalozón is történtek az idén karbantartási és felújítási munkálatok, hamarosan pedig az egészségház kerül sorra.

A tíz évvel ezelőtti népszámlálási adatokhoz képest mindössze ötven fővel csökkent a falu lakosságának száma, ami manapság nagy szó, főleg úgy, hogy jelentős számban laknak romák Adorjánon, akiknek java része Linzben vendégmunkás, és csak két-háromhetente látogatnak haza.

Az adorjáni falunapon a legidősebb és legfiatalabb lakosokat is megajándékozták: Koncz Matild és Csizmadia György Adorján legidősebbjei, Kiss Lorena és Nyerges Angéla pedig a legfiatalabbak, akik ajándékaikat a színpadon vehették át.

A falu ünnepén dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke is jelen volt, aki gratulált a falu ünnepéhez, és beszédében azt is elmondta, hogy Budapesten is járt aznap, ahol Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével tárgyalt, és az ő üdvözletét is hozta az adorjániaknak. 

– A következő időszakban is legyünk egységesek, tartsunk össze annak érdekében, hogy ilyen fontos ügyek mögé álljunk, és ilyen sikereket érjünk el, mint ennek a művelődési háznak a felújítása – mondta dr. Pásztor Bálint.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

– Arra kérjük az embereket ezekben a hetekben, egyrészt elszámolva az elmúlt évek eredményeivel, tevékenységeivel, hogy segítsenek bennünket abban, hogy mi segíthessünk a jövőben – mondta Pásztor.
A falunapi ünnepség a művelődési műsorral még nem ért véget. A helybeliek és a vendégek a templomban ünnepi szentmisén vehettek részt, majd vacsorával fejezték be a napot, ami minden adorjáni számára igazi ünnep volt.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele