2026. január 14., szerda
MAGYARKANIZSA

Elkészültek az első ifjúsági kártyák

Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között az Ifjúsági Otthon nagytermében adták át az ifjúsági kártyákat azoknak a fiataloknak, akik elsőként adták be igénylésüket. Az első kártyát Krstin Aleksandra kapta, aki elmondta, hogy főként a szórakozóhelyek nyújtotta kedvezmény miatt igényelte a kártyát. A horgosi Kecsenovity Ernát azonban az ingyenes utazási lehetőség vonzotta: – Legfőképp az utazás miatt csináltattam meg a kártyát. Sok ismerősöm él a község más településein, és így könnyebb tartani velük a kapcsolatot, programokat szervezni.

Volenter Takarics Anasztázia, sporttal és ifjúsággal megbízott tanácstag szerint is a község településein élő fiatalok el vannak zárva a szórakozási lehetőségektől: – A szülők sokszor nem tudják fedezni a fiatalok szórakozási költségeit, ezért az a célunk, hogy maguknak szervezzék meg a szórakozást.

Azt is hozzátette, hogy eddig 24 kártya készült el, de folyamatos a jelentkezés, úgy véli, sok fiatal még mindig nem tud a kártyáról, nyaralnak, táboroznak. Remélik, hogy hamarosan nagyobb lesz az érdeklődés iránta. Vannak aktivistáik is, akik népszerűsítik az ifjúsági kártyát, különböző szórakozóhelyeken is lehet kapni tájékoztatót a kártya igénylésének menetéről és a felhasználásról. A szükséges dokumentáció kiskorúak esetében anyakönyvi kivonat, bizonyítvány vagy egyéb, a személyazonosságot bizonyító hivatalos okirat fénymásolata, valamint a szülő vagy gyám személyi igazolványának fénymásolata. Nagykorúak esetében elég a személyi igazolvány fénymásolata. Emellett 2 db igazolványnagyságú fényképet és szabályosan kitöltött űrlapot kell átadni.
Az űrlapot le lehet tölteni a www.kanjiza.rs honlapról.

Magyar ember Magyar Szót érdemel