2026. január 14., szerda

A fürdő már új helyszínen

Magyarkanizsa fejlesztéséről is tárgyalt tízórás ülésén a képviselő-testület

Kedden délelőtt 10 órától este 8-ig tartott a magyarkanizsai községi képviselő-testület ülése, amelyen a képviselők 43 napirendi pontban tárgyalták meg a mintegy 400 oldalas vitaanyagot. A vitákban, melyek alapvetően konstruktívak voltak, számos esetben sikerült konszenzusos álláspontot kialakítani.
A napirendi pontok között szerepelt Magyarkanizsa általános szabályozási tervéről szóló rendeletjavaslat is. Az ülésnek ezt a pontját nagy érdeklődés és feszült várakozás előzte meg, hiszen a rendelet szabályozza többek között a korábbiakban élénk vitát kiváltó fürdőfejlesztési lehetőségeket is.
Az elmúlt héten megtartott lakossági fórumon a résztvevők támogatták ugyan a fürdőfejlesztést, de a Népkertet helyszínként nem tudták elfogadni. A többségi véleményhez igazodva a hatalmi koalíció új helyszínt választott a beruházásnak, mely a parkon kívülre esik. A képviselő-testület elé már ebben a formában került a rendeletjavaslat. A tervezetet Tóth Vilmos, a községi tanács városrendezéssel megbízott tagja és szakmunkatársa mutatta be. Az előterjesztésben elhangzott, hogy a tervezet közszemléje megtörtént, és az ezzel kapcsolatosan felmerült kérdésekre, aggodalmakra az illetékesek a megfelelő formában választ adtak. A tanácsnok továbbá elmondta, hogy a tervezet az eddiginél bővebb keretet szab a város továbbépülésének, fejlődésének.
Az ellenzéki képviselők, köztük Tandari László is üdvözölte a népakarattal összhangban meghozott döntést, mindamellett felhívták arra is a figyelmet, hogy a jövő tervezése mellett a jelen égető problémáiról sem feledkezhet meg az önkormányzat.
Számos intézmény és szervezet munkajelentése is a testület elé került. Részletekbe menő beszámolót tartott többek között a Szociális Központ igazgatónője, mgr. Jasmina Zimonjić. Hangsúlyozta, hogy a központ minden tőle telhetőt megtesz, hogy kielégítse a sajnálatos módon növekvő szociális igényeket. A gazdasági nehézségek, a társadalom fokozatos elöregedése és az egyéb olyan jellegű országos tendenciák, melyek a szociális problémák elsődleges forrásai, sajnos Magyarkanizsa községet sem kímélik. Az önkormányzat szociális célokra szánt költségvetésének részarányát jelentősen megnövelte, és ilyen jellegű intézményeit kiemelten támogatja – hangsúlyozta az igazgatónő.
Bacskulin István ellenzéki képviselő felszólalásában elismerte a központ munkáját, és felhívta a figyelmet arra, hogy az intézményt még inkább támogatni kellene. A Szociális Központ munkatársai sokszor veszélyes körülmények között kénytelenek munkájukat végezni, biztonságuk szavatolásáról az önkormányzatnak kellene gondoskodnia – mondta a képviselő.
A továbbiakban szóesett a Mezőgazdasági-fejlesztési Alap, illetve a Gazdaságfejlesztési Alap munkájáról is. Olyan egységes álláspont alakult ki, miszerint az említett alapok pénzeszközeit növelni kellene. Munkájuk lehetőség arra, hogy a meglévő problémákon enyhítsenek, de a gazdasági és mezőgazdasági fejlesztés lehetőségeit is magukban foglalják.

Magyar ember Magyar Szót érdemel