2024. október 10., csütörtök

Bioban a jövő

Találkoztak az Ökokert mozgalom tagjai

A magyarkanizsai Ökokert mozgalom tagjai a tavasz beköszöntével munkához láttak. Bödő Kálmánnak, a Meta Terra aktív tagjának a háromszáz négyzetméteres kertje ad minden évben otthont az év első találkozójának, így volt ez a napokban is. A csapat tagjai öt éve rendszeresen összejönnek, télen szakmai előadásokat tartanak, akár vendég előadók bevonásával is, tavasszal és nyáron pedig a gyakorlatban is bemutatják egymásnak tudásukat, tapasztalatokat cserélnek, és a palántákat, magokat is ilyenkor adják oda egymásnak. Céljuk a megalapításkor az volt, hogy egy olyan csoportot hozzanak létre, melynek tagjai egymást segítve biotermeléssel foglalkoznak, saját kertjüket vegyszermentesen művelik. A tagok a szélrózsa minden irányából jönnek már, egész Vajdaság területéről van érdeklődés.

– A Meta Terra tagjai elkötelezték magukat, hogy a kertjüket öko módon művelik, hogy a családjuknak egészséges ételt tehessenek az asztalra. Az én kertem a biotermelés minden mozzanatát tartalmazza, látjuk a növénytársításokat is: egyik növény védi a másik így. Például a káposzta mellé paradicsomot ültetünk, mert a káposztalepke nem szereti a paradicsom illatát, átrepül felette, így a káposztát is elkerüli. A találkozók alkalmával tanulunk egymástól, ez nagyon fontos.

A kertben az óvodásokat is vendégül szokták látni, akik hazaviszik a tudást, és elindítanak egy szemléletváltást.

A péterrévei Kocsis Imre is tagja a mozgalomnak.

– Az egészségem miatt álltam át a bionövények fogyasztására. A magyarkanizsaiakról hallva úgy döntöttem, én is a tagja leszek, mert addig csak autodidakta módon foglalkoztam biokertészettel, úgy tanulgattam, de most, hogy már én is tag vagyok, sokat tanulhatok, megbízható forrásból.

Egyre több településről csatlakoznak a Meta Terrához, így például az adorjáni Baráth Katalin is.

– Az idén csatlakoztam én is, mert gyerekkorom óta kertészkedem, és szeretnék áttérni az ökotermelésre. Fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk az egészségünkre, emiatt részesítjük előnyben a biokertészetet, elkerülve a vegyszereket.

A kertészkedők egymás között palántákat is cseréltek a találkozó alkalmával, így nemcsak tudással gyarapodtak, hanem ültetnivalóval is.