2024. május 9., csütörtök

Véget ért a Dombos

Négy napon át tartott a vigalom a Hegyalja utcában

Vasárnap véget ért a XXIII. Dombos Fest Kishegyesen a Hegyalja utcában. A fesztiválozók egy kicsit meg is fáradtak, hiszen négy napon át minőségi etno- és világzenei együttesek bőségzavarában volt részük. A hangulatot tűzzsonglőrök, faltáncosok és bábosok is gazdagították, így elmondható, hogy idén is igazi családi program várta a vendégeket. S valóban sokan családostul látogattak ki, a Hegyalja utcában rengeteg gyerek rohangált a négy nap alatt. A különböző árusok és ételkészítők közül ismét érdemes külön kiemelni a Nők Kishegyesi Fórumának standját, ahol a híres Dombos-lángos készül. Itt szinte folyamatosan sorok kígyóztak, személy szerint legtöbbet 17 percet várakoztam egy lángosra.

A fesztivál pénteki napjáról érdemes kiemelni a Tom White & Mad Circust, akik igazán fergeteges hangulatot teremtettek az udvarszínpadon. A Zámbó Jimmy-feldolgozásuk mindent vitt, a közönség többször is visszatapsolta őket. Egészen más hangulata volt a Teo y la Mar duónak, viszont az autentikus spanyol zenék és a flamenco tánc ugyancsak magával ragadó volt. A Flock Projekt táncprodukciója a fénnyel megfestett löszfalon a látványvilágával ejtette ámulatba a közönséget.

Látványos tűzzsonglőr-produkció (Lakatos János felvétele)

Látványos tűzzsonglőr-produkció (Lakatos János felvétele)

Szombaton a programot, a gyerekek legnagyobb örömére, a Quotzos cirkusz kezdte. A zsonglőrjátszóház és a Cliché elnevezésű produkciójuk is elnyerte a gyerekek tetszését. A nap sztárfellépője Palya Bea volt, aki az akácos színpadon Lisztes Jenő cimbalomművésszel lépett fel. Számos szerzemény felcsendült Bea legújabb albumáról, de voltak játékosabb produkciók is, amelyekbe a közönséget is bevonta. Csütörtöktől szombatig voltak az ún. Dombos after partyk is a Dombos Wine Clubban, ahová már csak a Dombos-közönség kemény magja ment el. Itt a laza zenék és a minőségi borok élvezetének jutott a főszerep.

A vasárnapi zárónapra a közönség felnőtt része már kicsit megfáradt, de nem úgy a gyerekek, akik felhőtlenül élvezték Majoros Ági Bábszínházának produkcióját. Az Alice in WonderBand hazai duó produkciója viszont egyaránt elnyerte a felnőtt- és gyermekközönség tetszését. Az ún. testzenét bemutató páros a zenét, a mozgást és a ritmust ötvözte egy csodálatos egyvelegben. Mindeközben szerb, magyar, török, görög stb. népdalok feldolgozásai csendültek fel. Élvezték ezt kicsik, nagyok.

A Dombos-hangulathoz mind a négy nap hozzájárult a fényfestészet, amely a löszfalat varázsolta festővászonná, és a projektorokat ecsetté. És talán a tábortűz is olyan része a fesztiválnak, amely nélkül már nem lenne az igazi.

Így végezetül két dolgot külön kiemelnék: a fesztivál közönsége közt ez alkalommal megjelentek a kínai vendégmunkások is, akik a gyorsvasút építésen dolgoznak. Láthatóan élvezték a Dombost, noha ezt nem tudtuk megkérdezni tőlük. A másik dolog: a szervezők korzóvá akarták alakítani a Hegyalja utcát, hogy kicsit megmozgassák a közönséget. Ez sikerült nekik, a lépésszámlálóm szerint napi hét- és tízezer között mozgott a lépéseim száma.

Nyitókép: Palya Bea és Lisztes Jenő cimbalomművész (Lakatos János felvétele)