Változó világunkban a vallás is változik. A régi megszokások és formák már nem biztos, hogy ugyanúgy érvényesek, mint egykoron, ezért az egyház is új evangelizációs módszerekhez folyamodik. Ilyen volt a hétvégén megtartott háromnapos lelkigyakorlat Kishegyesen, a Szent Anna-templomban. Az eseményen vendégül látták Mio Baradat – számolt be lapunk ft. Bartus Ervin kishegyesi plébános.
– Mio Barada világszerte ismert az evangelizáció és lelkigyakorlatok világában. Ő egy misszionárius, akit a Jóisten hívott el erre a feladatra, az evangelizációra. Egy családos ember, agrármérnök, aki tanulságot tesz a hitéről. Fiatalabb korában, amikor a feleségével az első gyereküket várták, akkor az orvosok azt mondták, hogy agy nélkül fog születni, és azt tanácsolták, hogy vetessék el. Ők azt válaszolták, hogy keresztények, ezért a Jóistenre bízzák. Amikor megszületett a gyerek, teljesen egészséges volt, az agya is kifejlődött. Ez a csoda által Isten meghívta őt erre a szolgálatra. Missziójának célja, hogy az emberek megtérjenek és higgyenek az evangéliumban. A célja a megtérés, a bűnbánat és a visszatérés a Jóistenhez. Lelkigyakorlatain ezért van mindig közbenjáró ima, amelyhez papokat is hív. Imádkoztunk a résztvevőkért, amiben arra kértük Jézust, hogy szabadítsa meg őket a különböző megkötöttségektől, félelmektől és bűnöktől – mondta a plébános, majd arról is szólt, hogy korábbról ismeri Mio Baradát, aki többször tartott lelkigyakorlat Temerinben.
Közös imádság (Fotó: Nagy Andrea)
A kishegyesi alkalomra regisztrálni kellett, de nyitott volt minden érdeklődő előtt. Mintegy 80-an vettek részt az eseményen, és a kishegyesi hívek mellett érkeztek résztvevők Temerinből, Zentáról, Szabadkáról, Óbecséről és más településekről is. A program dicsőítő énekekkel kezdődött, ezután kisebb szünetekkel zajlottak a tanítások.
– A helyi résztvevők arról számoltak be, hogy ilyesmin még nem vettek részt, és nagyon jó volt. Valóban feltöltődtek, és ilyen jellegű tanítást ritkán lehet hallani. Ennek segítségével közelebb kerültek a Jóistenhez, és az emberek arcán lehetett látni az áhítatot. Délután már nem voltak tanítások, csak szentségimádás. Ennek keretében volt rózsafüzér-imádság, amelyben átelmélkedtük a titkokat. Ezekben Mio Barata odarakta az ő tanítását és a saját tapasztalatait – nyilatkozta ft. Bartus Ervin, majd azt is megtudtuk tőle, hogy az előadások horvát nyelven hangoztak el, mivel Mio Barata horvát, de biztosítva volt a fordítás magyar nyelvre.
Az új evangelizáció jegyében a mostani előtt már volt egy másik, nagyobb lelkigyakorlat Kishegyesen – mondta a plébános. Az az Új élet kurzus volt, ami a Szent András Iskola lelkigyakorlata, és szintén három napon át tartott. A kishegyesi lelkész kiemelte, hogy a háromnapos kurzusok azért jók, mert az intenzív foglalkozásoknak köszönhetően az ember szíve képlékenyebbé lesz, és befogadóbb Isten szavára. Végezetül arról is szólt, hogy már tervben van egy újabb lelkigyakorlat, de még nem tudják a pontos időpontját. Egy Mária Magdolna belső gyógyító kurzusról van szó, és vélhetőleg a téli időszakban tartják meg.
Nyitókép: Nagy Andrea



