2026. június 8., hétfő

Kishegyesen is fellobbant az összetartozás tüze

Izgalmas játék várt a gyerekekre a Hegyalja utcában

Június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján a magyar nemzet tagjai összetartozásukat ünneplik, bárhol is legyenek a világban. Ezt szimbolizálja az összetartozás tüze is, amely budapesti idő szerint pontban 20.26-kor lobban fel. Kishegyesen ezen a napon a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete szervezett programot, s a kezdeményezéshez más szervezetek is csatlakoztak. Kerepes Árpád, az egyesület elnöke elmondta, hogy támogatást kaptak az esemény megszervezéséhez.
– Az egyesületünk az idén fiatal családokkal bővült, így több új ötlet is felvetődött. Régóta magamban hordoztam azt az elgondolást, hogy meg kellene ünnepelni az összetartozás napját, s felvetettem a témát. Mivel a többiek is abszolút nyitottak voltak rá, belevágtunk. Akkor még nem tudtuk, hogy milyen volumenű lesz, de mindenképpen meg akartuk csinálni. Egy sikeres pályázat után mertünk kicsit bátrabban tervezni, ugyanis a Magyar Nemzeti Tanács pályázatának köszönhetően támogatást kaptunk a programra. Elmondhatom, hogy amit megálmodtunk, azt sikeresen megvalósítottuk – mondta Kerepes Árpád, majd azzal folytatta, hogy a programok gyermekfoglalkozásokkal kezdődtek. Ezen a helyiek mellett száz budapesti gyermek is részt vett, ugyanis a Kátai-tanyán tartózkodtak tanulmányi kiránduláson. A programokat követően 20.26-kor a szervezésben részt vevő civil szervezetek képviselői meggyújtották az összetartozás tüzét. Ezt pillecukorsütés követte, majd az Acoustrinx együttes koncertje.
Az egyesület elnöke arról is szólt, hogy számukra fontos az összetartozás napja, és ilyenkor több nagycsaládos egyesület is eseményeket szervez, valamint tüzeket gyújt. A kishegyesi rendezvény szervezésében 15 család vett részt, emellett bekapcsolódott a Kishegyesi Könyvtár, a Kishegyesi Kismotoros Banda, a XXIX. számú Szent András cserkészcsapat és a Szó-Beszéd helyi lap.
Külön figyelmet érdemel az összetartozásnapi gyermekprogram, ugyanis egy olyan jellegű játékot szerveztek, amilyen Kishegyesen még nem volt: népmesén alapuló szabadulószobát. Tóth Éva, a program egyik szervezője elmondta, hogy a magyar népmesék alapján szervezték meg, és hét állomása volt. 
– Ezek mindegyike egy-egy hagyományos népi mesterséget mutatott be, mint tejes asszony, pék vagy kovács. A játék kerettörténete, hogy egy vándor érkezik a faluba egy csodakakassal, és éjjeli szállásért cserébe az állat teljesíti a kívánságukat. A történet csavarja, hogy ez csak akkor valósul meg, ha valaki más számára kívánják. A lakosok innentől kezdve azon vannak, hogy megleckéztessék egymást mindenféle rossz kívánságokkal. A gyerekeknek a péktől kiindulva meg kellett találni a következő állomásokat, ahol egy-egy feladat teljesítése várt rájuk. Ha ez sikerült, akkor kaptak egy megoldást, amely az adott szakma mesterének kívánsága volt. Amikor végigértek, akkor a megfejtéseket egy számkódos lapra vitték fel, s ez alapján ki kellett találniuk a végső megfejtést. Ez az az idézet volt, hogy: „Mindenki azt kapja, amit ad”. Ez egyben tanulság is, hogy ha másoknak rosszat kívánnak, akkor más is rosszat kíván nekik, viszont ha jót kívánnak, akkor jót kapnak vissza – közölte a szervező, majd arról is szólt, hogy a játéknak mindenki a nyertese volt. Egyrészt már az nyeremény volt, hogy játszhattak, másrészt minden résztvevő napszemüveget és édességet kapott ajándékba.

A népmesés szabadulószoba hét állomásból állt / Fotó: Lakatos János

A népmesés szabadulószoba hét állomásból állt / Fotó: Lakatos János

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Lakatos János