2026. január 13., kedd

Nemzeti vers- és prózamondó találkozó

A hétvégén Kishegyesen tartják meg a rendezvényt – Számos kísérőprogram várja az érdeklődőket

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete hétvégén tartja meg a XIX. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozót. Az idei esemény érdekessége, hogy visszatér Kishegyesre, ugyanis innen indult útjára, hosszú éveken át azonban Bácsfeketehegy adott neki otthont.

Szatmári Melitta, a versmondó egyesület elnöke arról számolt be, hogy ez alkalommal is gazdag kísérőprogrammal készültek.

– Nagy öröm számunkra, hogy mintegy 60 versenyző jelezte, hogy részt vesz az eseményen. Nemzeti vers- és prózamondó találkozóról beszélünk, tehát külföldről, Magyarországról és Szlovéniából is érkeznek hozzánk versmondók. A rendezvényhez mindig párosítunk kultúrprogramokat, így szombaton 9-től 13 óráig a résztvevők megtekinthetik az adventi könyvvásárt. A megnyitó 10 órakor kezdődik, 16 órakor Blaskó Árpád Színházi plakátok című képzőművészeti kiállítását lehet megtekinteni, 16.30-kor pedig Kontra Ferenc író a Ki ez a fiú című könyvének bemutatóját tartja. A Fütty színház című előadással 19 órakor a Zentai Magyar Kamaraszínház vendégszerepel Kishegyesen. A találkozó döntője vasárnap 9 órakor kezdődik, és 13 órakor hirdetünk eredményt – mondta az elnök, majd arról is szólt, hogy ebben az évben is öt kategóriában versenyeznek a résztvevők: 3–4. osztály, 5–6. osztály, 7–8. osztály, középiskolások és felnőttek. A jelentkezők eloszlása csaknem arányos a kategóriák között, legkevesebben a felnőttek vannak.

Szatmári Melitta kiemelte, hogy a találkozó előválogatója a kétévente megrendezendő Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenynek, valamint a József Attila Nemzeti Vers-, Énekeltvers- és Prózamondó Versenynek.

A Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó a magyar–szerb kulturális évad rendezvénysorozat része, ez pedig jelenti, hogy a megmérettetésen fordítást is lehet mondani. Az elnök elmondta, fontosnak tartották, hogy a résztvevők készülhessenek szerb versek magyar fordításával is. A benevezők 3 költeménnyel készültek, kettőt szombaton mondanak el, és ha továbbjutnak a döntőbe, akkor vasárnap mondják el a harmadikat. A zsűrit Verbászi Beáta előadóművész, Ralbovszki Csaba színművész, Elor Emina színművész, dr. Lőrinc Tímea színművész, beszédtanár, Domány Zoltán előadóművész és Kalmár Zsuzsa színművész alkotja.

A találkozó részéhez tartozik a Kosztolányi Dezső Színház Egyasszony című előadása, amelyet ma 19 órakor a kultúrotthon nagytermében lehet megtekinteni. Az eseményt a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület szervezi.

A XIX. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó együttműködő partnere a BMMHE, a Petőfi Sándor Magyar Közösségi és Művelődési Központ, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Az esemény támogatója a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a tartományi művelődési titkárság, a tartományi oktatási titkárság és Kishegyes község önkormányzata.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az idei verseny a magyar–szerb kulturális évad rendezvénysorozat része (Fotó: Lakatos János felvétele)