A templombúcsú köré épülő események kedden kezdődtek meg, és az idén hat napon át, július 27-éig, vasárnapig tartanak gazdag programkínálattal minden korosztály számára. Szombaton 10 órakor zenés játszóház kezdődik az iskola galériájában, az Anna-napi szentmisén 18 órai kezdettel vehetnek részt a hívek, 19 órakor pedig lovas est és hagyományőrző bemutató lesz a Cékus-istállóban. A főtéren 20.30-kor mulatós bál kezdődik az Azurro Banddal, majd retró est következik, a Vajdaságretró Rádió közreműködésével. A Dombos Wine Clubban Dj Tze Tze tart partit 21 órakor, a Buga Caffe & Barban pedig diszkóest lesz. A vasárnapi program 9 órakor veszi kezdetét a hagyományőrző tűzoltóversennyel és a Kárpát-medence szintű tűzoltó-találkozóval a tűzoltóotthon melletti portán. Utána, 10 órakor indul a hagyományos lovasfelvonulás a Fő utcán, az Endukas Lovasklub közreműködésével, majd 10.30-kor ünnepi szentmise kezdődik. A népszerű komolyzenei koncert a templomban 17 órakor lesz, 19 órai kezdettel pedig a nyári színpadon Békefi Viki és Ya Ou lép fel, őket a Night Cruiser Band követi. Az események sorát diszkóest zárja a Buga Caffe & Barban.
