2025. május 30., péntek

A magyar film ünnepe

Kishegyesen járt a Vajdasági Vándormozi

Kedden egész napos moziélményben volt része a kishegyesieknek: a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében Kishegyesre látogatott a Vajdasági Vándormozi, és délelőtt, valmint délután vetítéseket tartott a színházteremben. Az esemény kapcsán Kovács Károly, a VMSZ helyi szervezetének elnöke, az esemény egyik szervezője elmondta, hogy négy filmet nézhettek meg a polgárok.

– A Vajdasági Vándormozi a magyar nemzeti filmünnep alkalmából elhozta a repertoárját Kishegyesre. Az előző állomásokon, Szabadkán és Adán nagy sikert arattak a vetítések, így méltón büszkék lehetünk rá, hogy Kishegyesen is megtartották a rendezvényt. Tudni kell, hogy a legfiatalabbaktól kezdve az alsós és felsős iskolásokon keresztül a középiskolásokig és felnőttekig mindenkire gondoltunk, így négy filmet lehetett megnézni. Magyar filmekről van szó, délelőtt a legkisebbek örömére a Csongor és Tünde mesefilmet vetítették, déltől pedig a Toldi című rajzfilmet. Mivel ez házi olvasmány, ezért a felsős diákok számára nyújtottunk hasznos és kellemes élményt. A felnőtteknek szántuk a Semmelweis című filmet, ami nagy sikert aratott az elmúlt időszakban, valamint Az anyám és más futóbolondok a családból című filmalkotást – számolt be az elnök, majd arról is szólt, hogy a délelőtti vetítéseken többek között jelen voltak a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola és a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola diákjai, valamint a kishegyesi óvodások is megnézték a Csongor és Tündét.

Ez alkalommal is telt házas filmvetítéseket tartott a vándormozi (Lakatos János)

Ez alkalommal is telt házas filmvetítéseket tartott a vándormozi (Lakatos János)

Kovács Károly arról is szólt, hogy a vetítések ingyenesek voltak, mindössze előre kellett regisztrálni. Emellett fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Vajdasági Vándormozi visszatérő vendég Kishegyesen, és a legutóbbi vetítései is telt házasak voltak mind Bácsfeketehegyen, mind Kishegyesen.

– Több mint 10 éves múltja van annak, hogy a Vajdasági Vándormozi ellátogat Kishegyesre, és a nagyközönség elé hozza a legújabb magyar filmeket. Amikor aktualitása van egy filmnek, akkor az a premier utáni időszakban mindig eljut Kishegyesre – tudtuk meg az elnöktől, aki kiemelte, hogy a vándormozi számára a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület biztosított helyszínt a színházteremben. Helyi szinten is a VMSZ volt az egyik szervezője az eseménynek,  valamint a Vajdasági Vándormozi.

– Ha visszatekintünk a vándormozi előző vetítéseire, és a mostanira is, akkor elmondhatjuk, hogy van létjogosultsága és jövője. Fontos, hogy a közeljövőben is hozzunk sikeres magyar produkciókat. Nemrég újult meg Kishegyesen a kulturális és civil központ, és fontos, hogy tartalommal, magyar tartalommal töltsük meg – fogalmazott Kovács Károly, majd hozzáfűzte, hogy máris gondolkodnak további filmmaratonokon vagy akár filmes vetítéseken is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Szervezetten érkeztek a gyerekek a színházba (Lakatos János)