2024. október 23., szerda

Véget ért a XXI. Vajdasági Szabadegyetem

A mesterséges intelligencia hatásainak több vetületét is megvizsgálták

A résztvevők vasárnap reggel utaztak el a kishegyesi Kátai-tanyáról, de a XXI. Vajdasági Szabadegyetem hivatalos zárórendezvényét szombaton megtartották. Az utolsó napon Dudás Róbert Gen Z vs AI: ki nyer a végén?, dr. Muhi B. Béla pedig Merre tart a világgazdaság? – Mire készüljenek a fiatalok? címmel tartott előadást. Dudás Róbert szerint a Z generáció abban a szerencsés helyzetben van, hogy beleszülettek az internet világába. A mesterséges intelligencia felhasználása során így egy jó pozícióból indulnak. A veszély viszont abban mutatkozik meg, hogy a mesterséges intelligencia képes nem létező dolgokra hivatkozni, „hallucinálni”, ami félrevezető lehet. Dr. Muhi B. Béla rámutatott, oda kell figyelni arra is, hogy a munkaerőpiacon hatalmas hiány van olyan szakmákból, amit még mindig kétkezi munkával lehet csak végezni.

Szabó Szabados Ádám, az idei szabadegyetem főszervezője elmondta, a résztvevők részéről jók a visszajelzések. Az előadások interaktívak voltak, ami egyértelműen jelzi, hogy idén is sikerült olyan témát találni, ami érdekli a fiatalokat. Ugyanakkor szem előtt tartották, hogy mindig kell hozni valami újdonságot is. Ami az idei, sorrendben huszonegyedik Vajdasági Szabadegyetem legszebb pillanatait illeti, mindenképpen emlékezetes marad a megnyitó, illetve a rendezvény záróakkordjai, amire szombaton délután kerítettek sort. – Az elején láttuk az arcokat, a fiatalok arcán valami várakozásokkal teli izgalom tükröződött. A végén pedig a kicsit fáradt, de elégedett, mosolygós arcokat lehetett látni, ami azt jelzi, hogy nem hiába fektettük be a sok munkát a programok megszervezésébe – fogalmazott. Szabó Szabados Ádám szerint biztosra vehető, hogy mindenki új élményekkel gazdagodott. Hozzátette, az is biztosra vehető, hogy jövőre is lesz Vajdasági Szabadegyetem. A sorrendben huszonkettedikre ismét olyan témákkal készülnek majd, mely a fiatalokat érdekli.

Tóth Péter felvétele

Tóth Péter felvétele

Szabó Szabados Ádám, az idei szabadegyetem fő szervezője elmondta, a résztvevők részéről jók a visszajelzések. Az előadások kivétel nélkül reakciókat váltottak ki a fiatalokból, interaktívak voltak, ami egyértelműen jelzi, hogy idén is sikerült egy olyan témát találni, ami valóban érdekli a fiatalokat. Ugyanakkor szem előtt tartották, hogy mindig kell hozni valami újdonságot is. Ami az idei, sorrendben huszonegyedik Vajdasági Szabadegyetem legszebb pillanatait illeti, mindenképpen emlékezetes marad a megnyitó, illetve a rendezvény záróakkordjai, amire szombaton délután kerítettek sort.

– Az elején láttuk az új arcokat, a fiatalok arcán tükröződött valami várakozásokkal teli izgalom. A végén pedig a kicsit fáradt, de elégedett, mosolygós arcokat lehetett látni, ami annak a jele, nem hiába fektettük be a sok munkát a programok megszervezésébe – nyilatkozta. Ádám szerint biztosra vehető, hogy mindenki új élményekkel gazdagodott.

Hozzátette, az is biztosra vehető, hogy jövőre is lesz Vajdasági Szabadegyetem. A sorrendben huszonkettedik ismét olyan témákkal készülnek majd, mely a fiatalokat érdekli.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A fiatalok igényeinek megfelelő témákat dolgoztak fel idén (Fotó: Tóth Péter felvétele)