2024. május 9., csütörtök

Gyermekheti kavalkád

Izgalmas programok a kishegyesi és a bácsfeketehegyi iskolákban

Ma ér véget a gyermekhét, amit minden tanuló sajnál az iskolában, hiszem ilyenkor kicsit minden lazább, és a tanulás mellett több idő jut mókára, játékra. A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola egy jól bevált programot szervezett, amibe persze a gyerekeknek is volt beleszólásuk – mondta el Fülöp Valentin iskolaigazgató.

– Hétfőn a felsős diákok egy része kiránduláson vett részt, Inđiján jártak, a többiek pedig filmet néztek a tanárokkal. Az alsósok számára sportnapot tartottunk. Kedden a felsősök szendvicset készítettek, és sportnapon vettek részt, a lányok röplabdáztak, a fiúk fociztak, az alsósok pedig aszfaltrajzoltak. Szerdán Ki mit tud? vetélkedőt tartottunk a felsősöknek, az alsósok a színház előtti téren különböző táncprodukciókat mutattak be. Meg kell említenem, hogy Kerekes Katalin és Mészáros Márta tanítónők szervezték ezt a táncos megmozdulást, valamint a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete egy kis ajándékkal kedveskedett a táncon részt vevő gyerekeknek. Csütörtökön a Vöröskereszt községi szervezetétől kaptunk uzsonnát, ami croissant volt. Ezen a napon a felsősöknek kvízt tartottunk, amelyen egymás ellen játszottak, az alsósok pedig gyümölcssalátát készítettek. Ma retró nap a program, amit a Kishegyesi Digitális Archívummal közösen szerveztünk. A gyerekek régi fényképeket hoztak be, amelyeket az archívum munkatársa beszkennelt, és ezzel is gazdagodott az archívum anyaga. Ebben az alsósok és a felsősök is részt vettek, az alsósok emellett még régi ruhákban történő felvonulást is tartottak – tudtuk meg Fülöptől.

Bácsfeketehegyen a Nikola Đurković Általános Iskolában rövidített órák voltak, és a diákok a nap végén vettek részt különböző érdekes foglalatosságokban – számolt be Kanyó István iskolaigazgató.

– Az alsósok hétfőn sportnappal kezdtek, második nap pedig ellátogattak a bácsfeketehegyi cipőgyárba. Szerdán vásárt tartottunk, ami közös volt az alsósok és a felsősök számára. Asztalokat raktunk ki, minden osztály kapott egyet, és adtak-vettek, jól érezték magukat a gyerekek. Csütörtökön pitenap volt az alsósok számára, almás pitét készítettek, pénteken pedig az elsősöket felvették a gyermekszövetségbe, ünnepi műsor keretében. A felsősök hétfőn társasjátékoztak, második nap pedig gyümölcstálat készítettek. Csütörtökön plakátokat készítettek a barátságról, amelyeket kiraktunk az előcsarnokban. Ma szelektív szemétgyűjtés elnevezésű rendezvényt tartunk, amelynek célja, hogy a gyerekeket ráneveljük a környezettudatos viselkedésre – mondta el Kanyó.

Nyitókép: A kishegyesi alsósok táncprodukciója a főtéren (Ady Endre Kísérleti Általános Iskola)