2024. május 9., csütörtök

Új tetőszerkezetet kapott a kishegyesi óvoda

Az önkormányzat mindent megtesz az oktatási intézmények fejlesztéséért

A Kishegyes községben működő Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézményhez négy óvoda tartozik: Kishegyesen kettő, Bácsfeketehegyen és Szeghegyen egy-egy, ezek közül a kishegyesi Központi óvoda épülete a közelmúltban teljesen új tetőszerkezetet kapott. A beruházás összértéke 10 millió dinárt tett ki, a pályázaton nyert keretösszeg 8 millió dinár volt, melyet az önkormányzat további 2 millió dinárral egészített ki. Az épületre 571 négyzetméteren új lécezés, új tetőfedő elemek, fólia és hőszigetelő elemek kerültek fel, továbbá a 100 négyzetméteres egyenes tetőszerkezet. Sándor István, Kishegyes alpolgármestere elmondta, hogy már szükségessé vált az épület tetőszerkezetének felújítása, és valamennyi tagozatuk esetében arra törekednek, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák a gyermekek számára.

– Az elmúlt időszakban több pályázatunk szerepelt sikerrel elsősorban a tartomány és a Magyar Nemzeti Tanács kiírásain. A Központi óvoda három éve teljes körű hőszigetelésen esett át, valamint a gázfűtést is bevezettük. Ekkor láttuk, hogy a tetőszerkezet cseréjére is megérett az épület. Az önkormányzati minisztérium valamikor az év elején tette közzé pályázatait, és az önkormányzatunk is jelentkezett. Pásztor Bálint köztársasági képviselő szorgalmazta, hogy vajdasági projektek is támogatást nyerjenek, így zentai, magyarkanizsai és kishegyesi fejlesztések. Igyekeztünk mielőbb elkészíteni a tervdokumentációt, és szerencsére mi is pozitív elbírálásban részesültünk – tette hozzá Sándor István.
Az alpolgármester örömét fejezte ki, hogy jelentős léptékben tudták fejleszteni az óvodát, így a nyílászárók, a külső festés, az óvoda felszereltsége és udvara, valamint a játszótere is jó állapotban van. Ezért most több évre előre nyugodtak lehetnek az épület állapotát és küllemét illetően. Sándor István reméli, hogy ezeket a feltételeket a többi tanintézményben is biztosítani tudják hamarosan. Az intézmény igazgatónője, Janó Mária elmondta, hogy az óvoda már régóta küzdött beázási problémákkal, így az új tetőszerkezetre már égető szükségük volt.

– Évek óta beázási gondokkal küszködött az intézményünk. Ezeket a problémákat közöltük az alapítóval és az önkormányzattal, így közösen kerestük a lehetőséget az elhárítására és megoldására. A munkálatok augusztus közepén kezdődtek, és jelenleg zajlanak az utolsó simítások. Az óvoda működését és az intézményben zajló munkát nem zavarta a felújítás, hiszen az udvar első részét még a szünidőben befejezték, második lépésben a hátsó részen folytatódtak a munkálatok, ahová a gyermekek egyébként sem mennek. Jelenleg a központi épületben négy csoportra vannak szétosztva a gyermekek. A bölcsődei csoportba három- és négyéves gyermekek járnak, és két vegyes iskola-előkészítő csoport is működik, amit a négy, valamint hat és fél év közötti gyermekek látogatnak – mesélte lapunknak az igazgatónő. A Központi óvodába az idei tanévben 83 gyermeket írattak be, ebből 45 gyermek veszi igénybe az egész napos ellátást.

Nyitókép: A kishegyesi Központi óvoda (Gulyás Réka felvétele)