2024. október 4., péntek

Népkonyha Kishegyes községben

Némi csúszással, október 17-én vette kezdetét a Vöröskereszt községi szervezetének legtömegesebb programja

A Vöröskereszt Kishegyes községi szervezetének leghosszabban tartó tevékenysége kétségkívül a népkonyhaprogram. A rászorulók 9 hónapon át kapnak egytálételt, ami jelentős segítség számukra. Az idén a program egy picit csúszott, de sikerült beindítani még a tartósabb hidegek előtt – számolt be Fontányi Andor, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára.

– A népkonyhaprogram Kishegyes községben 180 felhasználót tart nyilván, ennyi személynek készítünk napi egy tál meleg ételt. A tervezettnél kicsit később kezdtük a programot, október 1-je helyett október 17-én, a szegénység elleni küzdelem világnapján. Rögtön egy megerősített ételadagot adtunk a felhasználóknak: akiknek nincs módjuk, hogy ételt készítsenek, azok készételt kaptak pluszban, akiknek pedig van lehetőségük, azok rizst kaptak. A programot 9 hónapig szeretnénk működtetni, ami nagyon nagy segítség a felhasználók részére. Már nagyon várták, és jelezték, hogy szükség van rá. A téli időszakban a mindennapi meleg étel nagyon sokat jelent – mondta el Fontányi, majd arról is szólt, hogy a program megvalósításán négy önkéntes dolgozik. Alkalmanként a program keretében különböző munkaakciókat is megvalósítanak, mint pl. zöldség- és gyümölcstisztítást. Ilyenkor plusz 5-10 fő is bekapcsolódik a munkába – tudtuk meg a titkártól.

A népkonyha keretében felhasznált élelmiszerek nagy részét, pontosabban a kilenc alapélelmiszert a Szerbiai Vöröskereszttől kapja a községi Vöröskereszt. Emellett Kishegyes község önkormányzata is támogatja a programot, ebből a pénzből tudják fizetni a szakács bérét és egyéb alapanyagok beszerzését – mondta el Fontányi, majd arról is szólt, hogy számos más tevékenységük volt, van.

Az önkéntesek 180 adag ételt osztanak ki (Lakatos János felvétele)

Az önkéntesek 180 adag ételt osztanak ki (Lakatos János felvétele)

– A népkonyhaprogram kezdete előtt csomagokat osztottunk a Szerbiai Vöröskereszt jóvoltából. A rászoruló családok élelmiszercsomagokat kaptak, amelyekre vonatkozóan Kishegyes Község Szociális Központja adta a listát. Összesen 150 család kapott csomagot. Október eleje gyermekhét volt, akkor a községbeli gyerekeknek önkénteseink segítségével fánkot készítettünk az uzsonna mellé. Október a Vöröskereszt számára az idősek hónapja, ezért 200 jelképes csomagot készítettünk községünk legidősebb polgárai számára. Ezeket a nyugdíjas-egyesületekkel karöltve juttattuk el a kedvezményezetteknek – számolt be a titkár, majd arról is szólt, hogy az előttük álló időszakban az iskolákban terveznek aktívabbak lenni. Edukatív és megelőző programokat fognak megvalósítani, valamint kirándulást is terveznek azoknak az önkéntes diákoknak, akik az elmúlt időszakban aktívan részt vettek a szervezet munkájában. Emellett november első felében községi szintű véradási akciót fognak szervezni – tudtuk meg Fontányitól.