2024. május 9., csütörtök

Nyári szünet után az Izidában

Folytatódik a munka a bácsfeketehegyi Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület napközijében

Véget ért az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület napközijének nyári szünete, és ismét megkezdték a munkát. A napközi sérült és fogyatékkal élő felhasználóira ismét számos foglalkozás és rengeteg tanulási lehetőség vár. Faragó Papp Boglárka, az egyesület koordinátora arról számolt be lapunknak, hogy minden visszaállt a szünet előtti kerékvágásba.

– Augusztus elején, a nagy melegek miatt mindig elmegyünk kollektív szabadságra. A gyerekek és a nevelők is felfrissülnek kicsit, és új erőre kapva kezdjük a munkát a szünet után. A kreatív műhely, a varró műhely és a foglalkozások a pszichológussal, a tanulás kapcsán, újra kezdődtek. A közmunkaprogram is folytatódik a szünet után is, egészen szeptember végéig. A sérült emberek vajdasági szövetségénél van egy egész évben futó pályázatunk, és az ezzel kapcsolatos aktivitások is folytatódnak. Ennek keretében három műhelyt valósítunk meg, a kreatív műhelyt, a fűszer- és gyógynövény-feldolgozást, valamint a háztartástan órákat. Ez utóbbi keddenként van a felhasználóink számára, és ennek keretében könnyebb ételek elkészítését tanulják meg. A kreatív műhelyben olyan dolgokat találunk ki, amelyek hasznosak lehetnek számukra a valós életben is. A fűszer- és gyógynövény-feldolgozás is felfogható egy szakmaként, amit akár saját kertjükben is megvalósíthatnak – mondta el Faragó Papp Boglárka, majd külön szólt arról is, hogy a közmunkaprogram nagy segítséget jelent a szervezet számára.

– A közmunkaprogram keretében öt ember dolgozik nálunk, szeptember 31-ig. Szakmai szempontból nézve van takarítónő, konyhai kisegítő, két varrónő és a kreatív műhely vezetője. Kb. 5–6 éve rendszeresen pályázunk a közmunkaprogramra, és ezúton is köszönet a munkaközvetítőnek, hogy támogatnak bennünket. Ez nagy segítség az Izida számára, ami nélkül sokkal nehezebb helyzetben lennénk – fogalmazott a koordinátor.

A szünetről csak most tért vissza az Izida, de máris számos tervük van. Közülük az egyik legjelentősebb a Záporka Vers- és Prózamondó Verseny szervezése.

– A Záporka megszervezése minden évben elég sok időt szokott igénybe venni. Kezdve az ajándékok elkészítésétől, a bevásárláson, diplomák elkészítésén keresztül a meghívók elküldéséig. A szeptember hónap, egészen a verseny megtartásáig, a Záporkáról szól számunkra. Ugyancsak szeptemberben van egy meghívásunk Hódságra, egy mini olimpiára. Ide egész Szerbiából érkeznek sérült gyerekekkel foglalkozó egyesületek. A versenyszámok igen érdekesek, van pl. sakkozás, kosárba dobás, tojásvivés, sőt, horgászás is. Emellett kihasználjuk a jó időt, és hacsak lehet, akkor kirándulunk a gyerekekkel. Főként a környékünk érdekes helyszíneit szoktuk megnézni – számolt be Faragó Papp Boglárka.