Cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.
II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) születésének 350. évfordulója alkalomból Csókán, mint ahogyan minden évben, most is megemlékeznek a nagyságos fejedelem születésnapjáról. A Rákóczi Szövetség helyi szervezete, ifjúsági tagozata, a II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület és a Csókai Művelődési és Oktatási Központ szervezésében szombaton a hagyományos emléknap keretében a katolikus templomelőtt megkoszorúzták Rákóczi 2014-ben felállított egész alakos szobrát. Az ünnepélyes koszorúzáson Homolya Ákos, a Rákóczi Szövetség Zentai Ifjúsági Szervezetének elnöke beszélt Rákóczi szabadságharc máig ható jelentőségéről.Baráth László tárogatóművész kuruc dallamokat játszott, a Rákóczi férfikar előadásában pedig felcsendült a Rákóczi induló.
Megkoszorúzták Rákóczi szobrát Csókán (Gergely József felvétele)
A koszorúzás után a művelődési házban folytatódott az ünnepi műsor, az előcsarnokában Mészáros Kiss Tibor, történelem-földrajz szakos ismertette a Rákóczival a csatában című irodalmi pályázat eredményeit és bemutatták a korábbi évek rajzpályázatain született legszebb alkotásokat. Az idei pályázatra beérkezett több mint harminc irodalmi alkotást Dupák Anikó és Jaksa Martina tanárnők értékelték. Adíjazottak a műsor után vehették át jutalmukat.
A színházteremben Fehér Attila, a Rákóczi férfikar művészeti vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, majd Kudlik Zoltán, tartományi művelődési segédtitkár ünnepi beszédében méltatta Rákóczi Ferenc nagyságát, a magyar nép sorsát, szabadságvágyát szívügyének tekintő történelmi személyiség érdemeit.
A moholi Csobolyó Népdalkör fellépése (Gergely József felvétele)
Az ünnepi műsorban a Rákóczi férfikar mellett fellépett az adorjáni Szőke Tisza ME asszonykórusa, a csókai Móra Ferenc MME Csalogány asszonykórusa, Fehér Virág hetedikes tanuló (szavalat), az ópusztaszeri Dankó Pista Dalkör, Erdélyből a jobágyfalvi Nagy Ferenc férfikar, a nyárádszeredai Bocskai István dalkör, a moholi Csobolyó Népdalkör, a zentai Pöndöly Magyar ME asszonykórusa, valamint Baráth László tárogatóművész. Az emléknapot megtisztelte jelenlétével Rigó Pál Zsófia, az MNT alelnöke, Kormányos Lászlótartományi sport és ifjúsági segédtitkár,Oláj Tibor, a községi képviselő-testület elnöke, valamint Oláj Ibolya, az MNT oktatási bizottságának a tagja.
Nyitókép: A koszorúzáson felcsendült a Rákóczi induló (Gergely József felvétele)



