2024. április 20., szombat

A csókai közegben jó méhészkedni

Önellátó akart lenni, ma már egyre nagyobb a vevői köre

Augusztus közepétől már megkezdődött a „téli” időszak a méhészetben. Most a varroa atka elleni védekezés és az eladásra szánt méz csomagolása következik Zombori Csaba csókai termelőnél is. Igaz, a klímaváltozás ebben az ágazatban is okoz némi zavart a gépezetben, ezért láthattuk azt, hogy a méhek még a kaptárak körül repkedtek október első napjaiban is. Zombori három éve tartja a méheket azon a tanyán, amely szó szerint Csóka legutolsó háza Szanád irányába. A termelő rögtön azzal kezdte, hogy pályázat útján jutott ehhez a telekhez, és egyáltalán nem bízott benne, hogy odaítélik neki, mert ugyan méhésznek még fiatalnak számít, de egyébként 57 éves. Azonban pozitívan bírálták el a pályázatát. Elmesélte azt is, hogy a ma takaros házikóvá alakított ingatlan elég rossz állapotban volt. Ő hozta helyre kőműves- és asztalosmunkával, holott ezekből egyik sem szakmája. Ennek ellenére biztos benne, hogy egy méhésznek az asztalosmunkához is értenie kell, például kaptárakat kell készítenie, ahogy neki is. Főállásban informatikát és technikát tanít, de már sikerült annyira elsajátítania a méhészet tudományát, hogy – szavaival élve – ebben is jó érzi már magát.
– Én úgy kezdtem, hogy a méhészethez nem értettem. Önellátó akartam lenni, meg egy hobbi is jól jött, és amikor meghalt az egyik sógorom, fölkínálták nekem a kaptárait meg néhány ehhez tartozó eszközét. Ott ezt elutasítottam, de mivel aztán állandóan ez forgott a fejemben, belevágtam. Azt a három–öt kaptárt az udvaromban, a falu közepén is tudtam kezelni, később már ki kellett költöztetni őket – mesélt a kezdetekről Zombori Csaba, sőt azt is elmondta, hogy járt inaskodni a mentorához, amire azért volt szükség, mert egy kezdő méhész csak tapasztalat és állandó tanulás útján tudja elsajátítani a méhészet csínját-bínját. Vrábel Jánostól tanult, és lassan belejött a folyamatokba, viszont meggyőződése, hogy ezt a szakmát állandóan tanulni kell, nem lehet megállni benne, hiszen mindig hall az ember egy-egy új technikát. Hozzátette, hogy szerencsére vannak még olyan méhészek Csókán, akikkel tapasztalatot lehet cserélni, és segítséget is nyújtanak egymásnak. 
Most ötvenkét kaptára van, többel nem igazán tudna dolgozni. Októberben van egy kötelező bejelentés, majd tavasszal ismét ellenőrzik, hogy hány méh telelt át, ez alapján kapják a szubvenciót. Ez 800 dinár, amit elég kevésnek tartanak a méhészek, hiszen amikor anyát kell cserélni, az 10 eurós kiadást jelent. Egy család 100 euró, a rajok pedig 40–50. Zombori emlékeztetett arra is, hogy a méhészeknek évek óta nem emelték a támogatás összegét. Véleménye szerint legalább a méhanya árára kellene emelni ezt az összeget, és az inflációt sem ártana, ha követné a szubvenció. Azt mondta, neki a fő bevételi forrása a munkahelye. A méhészetben több száz család kellene ahhoz, hogy teljesen ebből tudjon élni, azt viszont már nem lehetne egyedül csinálni. 
A csókai termelő a Prosperitati pályázati lehetőségei előtt vágott bele a méhészetbe, de nagyon jól jött neki, hogy idővel jelentkezhetett a pályázati kiírásokra, mert egyébként sokkal lassabban építette volna ki eddigi gazdaságát. A konténert és a méhtelepet is ezen keresztül nyerte. Az önkormányzat is adott támogatást a méhészeti eszközök beszerzésére. Így sikerült kedvezően kaptármérleget vennie, a beszerzési ár felét az önkormányzati támogatás fedezte. Elmondta, hogy a tartományban is elég sok pályázati lehetőség van a méhészetek támogatására.
– Az idei év olyan volt, hogy a méhésztelepem környékén a repcétől a napraforgóig minden megtalálható volt. Ilyen év nem lesz még egy. Jövőre valószínűleg majd ki kell vinni a méhcsaládokat a konténerrel a méhlegelőre. Ez költöztetéssel és terepmunkával jár, viszont azt is lehet élvezni – mondta, majd hozzátette, hogy háromfajta mézet: repcét, tavaszi vegyest és napraforgót készít. Vrábel Jánost idézte, aki úgy értékelte mindezt, hogy „ezen a környéken ezt lehet, ez a bánáti szikesek által termett méz”.
– Propolisszal most kezdek majd foglalkozni. Mostanra kezdem átlátni, hogy kell ezt meg úgy az egész méhészetet csinálni. Öt év után már kezdem magam jól érezni benne, de mindig hallok valami újat. Ez külön tudomány, sőt szinte mindig rá kell nézni a méhekre, és állandóan tanulni kell – ismételte munkájának lényegét.
Elárulta, hogy a vevőköre évek óta egyre bővül. Megvan, mekkora mennyiséget adhat el egy évben otthonról, ezt most már túltermelte, így partnereket kellett keresnie. Innen már egy lépés lenne az, hogy a boltokban is tudja értékesíteni a mézét, viszont ennek a megvalósításán még gondolkodik.
A betegségekről, a parazitákról és a védekezésről is beszélgettünk, melynek kapcsán a termelő elmondta, hogy most már teljesen át akar állni a természetes védekezésre. Egyes illóolajok például jól használhatók erre a célra. A méhészeknek további problémát jelenthet a mezőgazdaságban alkalmazott vegyszeres permetezés is.
– Főleg áprilisban jelent ez nagy gondot, amikor az olajrepcét permetezik. Csókán szerencsére ezt meg lehet beszélni azzal a két-három nagyobb termelővel. Így aznap, amikor permeteznek, nem engedjük ki a méheket. Ahol sok kis gazda van, ott képtelenség így összeegyeztetni a dolgokat. Fontos, hogy a mezőgazdasági termelők becsüljék a méhészeket, többek között azért is, mert a méhek a beporzással hozzá tudnak járulni a hozamok növekedéséhez is. Én jól érzem magam ebben a csókai mezőgazdasági közegben. Kooperálunk a gazdákkal évek óta. Úgy érzem, becsülik a munkánkat – zárta gondolatait Zombori Csaba. 
 

Nyitókép: Balázs Andrea felvétele