2024. május 12., vasárnap

Halászléfőzés Feketetó szélén

Jövő tavaszra már a horgászokat is várják a tóra

Harmadik alkalommal rendeztek halászléfőző versenyt Feketetó mellett, a Halbánya Horgászegyesület taván. Három év munka után a horgásztó tavasszal fog teljesen megnyílni.

– Most több mint kétszer annyi csapat van, mint a legelső alkalommal. A szervezést idén is a feketetói Csipet Csapat Művelődési Egyesület végzi, a terület pedig a horgászegyesület és az e mögött álló cég tulajdona, vagyis mi biztosítjuk a helyet és a halat. A horgásztó infrastruktúrája is jókorát fejlődött az utóbbi években, például korábban nem volt híd, és mára már jóval több stég is van – magyarázta Sándor Csaba, az SCS Poverenik Čoka tulajdonosa.

A rendezvényt szervező Csipet Csapat a főzésből is kivette a részét (Fotó: Csipet Csapat Művelődési Egyesület)

A rendezvényt szervező Csipet Csapat a főzésből is kivette a részét (Fotó: Csipet Csapat Művelődési Egyesület)

Elárulta, hogy a horgásztóról minden fontos információ az interneten lesz elérhető. Egy hónapon belül elkészül a horgászegyesület honlapja, ahol helyfoglaló rendszerrel, internetes regisztrációval, online fizetési lehetőséggel lehet majd bérelni stégeket, horgászhelyeket.

Ábrahám Ildikó, a Csipet Csapat Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy nehéz szervezés áll a hátuk mögött, mivel ez az eddigi legnagyobb rendezvényük. Évről évre nagyobb hírverést kap az esemény, így idén már negyvenhat csapat jött el. Hozzátette, hogy legfőbb szponzoruk az SCS Poverenik, de a Bethlen Gábor Alapon keresztül kapott forrásból is elkülöníthettek egy részt a szervezésre.

A zsűri által pontozott fő kategória természetesen a halászlé volt, de további tíz külön kategóriában is osztottak díjakat. Az első három helyet nagykikindai csapatok, a Resd Star, Ábrahám Zoltán és a Banatski Kuliinari érdemelték ki főztjükkel.

Cikkünkhöz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el. 

Nyitókép: A rendezvényt szervező Csipet Csapat a főzésből is kivette a részét (Fotó: Csipet Csapat Művelődési Egyesület)