Tiszaszentmiklóson pénteken ért véget a helyi magyar kultúrkör hagyományos kézművestábora, ahol az eltöltött öt nap alatt a kézműves-foglalkozások mellett a gyermekek a szimbólumvilág sokszínűségév...
Csóka
Pénteken Csóka község napja alkalmából 9 órakor a katolikus temetőben az önkormányzat képviselői megkoszorúzták, a katolikus és a pravoszláv szertartás szerint pedig megszentelték az 1831-es, sok á...
A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programon belül idén is megszervezi a búzagyűjtési akciót. Törköly Tünde csókai falugazdász emlékeztetett arra,...
Bata József, a Csókai Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskola igazgatója lapunknak elmondta, hogy a hároméves fodrász szakra magyar nyelven huszonhárom diák jelentkezett, és öt szabad hely maradt, a...
A csókai Szentháromság-templomban mutatták be szombat este a Flaman–Hézső citeraduó első lemezét. A Csárda, csárda, tetejetlen csárda a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség gondozásában jelent meg...
Jövő hétvégén, július 18-án, 19-én és 20-án rendezik meg a Majdány-Rábé Helyi Közösségi Napokat. A három nap alatt különféle színes kulturális, gasztronómiai, szórakoztató és sportesemények várják...

