2024. október 15., kedd

Rejtett lencsés les

Több mint 200 fotó érkezett az adai pályázatra

Az adai Szarvas Gábor Könyvtár 2017-ben vett részt először a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság pályázatán azzal a céllal, hogy egy pályázat és kiállítás keretén belül megünnepeljék a magyar fotográfia napját, amelyet augusztus 29-én jegyzünk.

Az idei fotópályázat már a hetedik volt a sorban és amellett hogy lehetőséget teremt a tehetséges amatőr fotósok bemutatkozására, megismerhetik egy-egy fotós munkásságát, életútját, amelyből ötleteket meríthetnek. A pályázat a Rejtett lencsés les elnevezést kapta, és a fotók értékelésére Gergely József fotóst, a Magyar Szó többszörösen kitüntetett munkatársát kérték fel.

A témaválasztás sikeresnek bizonyult, mivel rekord mennyiségű, nagyjából 250 fotó érkezett be. A legszebb fotókért járó díjakat Maksó Éva, a Szarvas Gábor Könyvtár igazgatónője osztotta ki.

Az első díjat Faragó Szabolcs érdemelte ki Éles kanyar című fotójával, második helyezett lett Horváth Éva Csendélet című fotója, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Hunyicska Ákos állhatott fel Mi ez a fejetlenség című képével. Különdíjban részesült Frank Zoltán, Bálizs Gizella, Faragó Szabolcs, Gordán Angéla, valamint Szőke Imre.

Gergely József értékeli az első helyezett fotót (Fotó: Gecse Attila felvétele)

Gergely József értékeli az első helyezett fotót (Fotó: Gecse Attila felvétele)

Gergely József lapunknak elmondta, hogy nagyon vegyes volt a felhozatal a pályázó fotók terén, de azonnal látta, hogy vannak köztük kimondottan ötletes, sikeres pályaművek. Kiemelte, hogy bármilyen fényképezőgéppel vagy mobiltelefonnal készített fotó esetében fontos, szükséges és megengedett egy bizonyos mértékű utómunka, amellyel igazán ki lehet hangsúlyozni a fotó mondanivalóját és központi motívumát. Emellett egy fotósnak vigyáznia kell a kompozícióra is, hogy a fotó fő témája mögött vagy mellett ne legyen zavaró motívum, háttér.

Nagyon örült annak hogy felkérték a fotók értékelésére, mivel szívesen nézeget fotókat, és hitvallása szerint minden fotóból lehet valamit tanulni, még akkor is ha nem egy díjnyertes képről van szó. Egy fotós kollégáját idézve elmondta, hogy tulajdonképpen az apró részletekben rejlik az egész, a fotó mondanivalója. A beküldött alkotások esetében az úgynevezett akcióképeket értékelte igazán, amikor egy mozzanatot örökít meg a fotós, mint például a díjnyertes fotó esetében, amely egy röptében kanyarodó szalakótát ábrázol, miközben a csőrében viszi az élelmét. A kezdő, amatőr fotósoknak azt tanácsolja, hogy minél többször nézegessenek, tanulmányozzanak más természetfotósok által készített fotókat, mivel nagyon sok dolgot, technikát el lehet lesni.

Nyitókép: A díjazottak csoportja Maksó Évával, a Szarvas Gábor Könyvtár igazgatónőjével és Gergely Józseffel (Fotó: Gecse Attila felvétele)