Temerin és Nagykikinda után szombaton a Doroszló–Szentkút Európa-termében is hangversenyt adott a 140 tagú Szentegyházi Gyermekfilharmónia.
Az ünnepi koncerten jelen volt mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Pelt Ilona tartományi frakcióvezető-helyettes, az MNT két tagja, Turkál Marianna és Szlákó József, továbbá Uzelac Katica tartományi segédtitkár, Pribilla Attila, Zombor város segédpolgármestere, Gellér Magdolna, Zombor városi képviselő, Rekettye Róbert, a kupuszinai helyi közösség tanácsának elnöke, ft. Kurin István kupuszinai és szilágyi plébános.
A fellépőket, a vendégeket, a közönséget ft. Verebélyi Árpád esperesplébános, címzetes prépost, a Doroszló–Szentkút igazgatója üdvözölte. Ünnepi beszédében emlékeztetett a karácsony egyéni, vallási és közösségi tartalmainak jelentőségére, mélységére.
Stock János felvétele
A koncert résztvevőit L. Móger Tímea művelődésszervező köszöntötte. A magyar, francia, lengyel, román (nép) énekeket, (karácsonyi) dalokat felvonultató hangverseny közreműködői a zenei program mellett részletesen is bemutatkoztak. Egyebek mellett elhangzott, , hogy a 140 fős együttest székely ruhás gyermekkórus és amatőr fúvós, vonós zenekar alkotja. Fellépnek Erdély kis- és nagyvárosaiban, mostanra már több mint 1000 fellépést tartanak számon. Az 1990-es első anyaországi vendégszereplésük óta évente kétszer, nyáron és télen külföldi, főleg anyaországbeli hangversenykörútra is utaznak. Ezeken a turnékon a gyermekek útinaplót vezetnek. A tagoknak saját jelvényük, nyakkendőjük, egyenruhájuk van. Hangszereiket javarészt szüleik vásárolják, de az együttes is komoly hangszerállománnyal rendelkezik, amelyből kölcsönöz a gyermekeknek.
A Fili repertoárja rövid klasszikus művecskékből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból és más népek dalaiból áll. Minden év decemberében gyertyafényes karácsonyi hangversenyeket tart a székely ruhás együttes.
A Gyermekfilharmónia elsődleges feladata a hagyományőrzés. Emellett olyan nem titkolt célja is van, hogy a muzsikaszó, az éneklés, népdalok erejét felhasználva közösséget próbáljon teremteni. Ezzel természetesen mód nyílik arra, hogy egy kicsit a magyarságot, a magyar kultúrát is ápolják a Hargita lábánál.
Kiemelkedő fellépéseik között tartják számon a törökországi, brüsszeli körútjaikat. Emellett a parlamenti koncertjeik, a debreceni virágkarnevál, a marosvásárhelyi Kultúrpalota, az Uránia Filmszínház, valamint Magyarország legszebb székesegyházaiban való fellepéseik életre szóló élmények. Számukra egyaránt nagy megtiszteltetés bemutatkozni szórványban, eldugott falvacskákban is. 2012 májusában színes programokkal ünnepelte a Gyermekfilharmónia a 30. születésnapját. A 30 év alatt a város 1200 gyereke vett részt a Filharmóniában. Minden olyan kapun, ahol valaha filis tag lakott, kis zászlókat tűztek ki.
A doroszlói koncert népes közönsége állva tapsolta újra meg újra vissza a Gyermekfilharmónia műsorának fellépőit. Haáz Sándor tanár úr, az együttes karnagya szívhez szóló szavakkal köszönte meg a doroszlói, nyugat-bácskai fogadtatást, vendégszeretetet.
Az eseményhez kapcsolódott a karácsonyi vásár is, amelyen a térség kézművesei mutatkoztak be, árusították a portékáikat.
A koncert létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.



