Kedden megkezdődtek a várva várt munkálatok a tavaly ősszel megnyílt mélygarázs fölötti területen. A beruházás második szakaszában a városközpont legforgalmasabb része újul majd meg: a tervek szerint zöldfelületeket alakítanak ki, új fasorokat ültetnek, pihenőzónákat és szökőkutakat létesítenek. A beruházást a Put-invest vezette kivitelezői konzorciumra bízta az önkormányzat, amely csaknem 530 millió dinár értékű szerződést nyert el a pályázaton. A belváros szívének gyalogosforgalmát 2022 dereka óta egy szűk, alig 1,3 méter széles, palánkokkal elkerített folyosóba terelik.
Az elkövetkező tíz hónapban a Laza Kostić-szobrot másik helyre teszik át, rendezik a szobor mostani környezetét is, azaz a Modena utca és a Mihajlo Pupin sugárút kereszteződését. A kivitelezés az építési terület elkerítésével kezdődött, a munkák befejezésére tehát tíz hónapos határidőt szabtak meg.
A gyalogosok áthaladása most egy szűk, helyenként alig egy méter széles folyosóban történik a Tanurdžić-palota tövében. A Modena utca másik oldalán, a Petrus és a Bistro kávézók mellett nem lehet átjutni, építkezési kerítések torlaszolják el az utat. Állítólag tavaszra a térség legszebb belvárosképét élvezhetjük majd itt (Fotó: Dávid Csilla felvétele)
A 021.rs hírportál emlékeztet arra, hogy a közbeszerzési eljárás elhúzódott, mivel az első pályázatot érvénytelenítették, utána pedig tárgyalásos eljárást kellett lefolytatni. Az új ajánlatban számítási hibát javítottak, így a végleges szerződés értéke 529,3 millió dinár lett, áfa nélkül. Mivel ez volt az egyetlen minden feltételnek megfelelő ajánlat, az önkormányzat ezt fogadta el.
A közös ajánlattevők között a Put-invest mellett a belgrádi Macchina Security és L3 Connect, valamint az újvidéki Instel-inženjering, a Tecton Geosystems és a Kvelt NS is szerepel, az alvállalkozói feladatokat pedig az Energotehnika Južna Bačka, a Lika-Emi és a Suuniko Solutions látja majd el.
A projekt előkészítését a műszaki felügyelet kiválasztása is késleltette. Az első, erre kiírt közbeszerzést szintén eredménytelennek nyilvánították, végül a felügyeleti munkákat a Šidprojekt nyerte el. A felügyeletet csaknem két éven, összesen 725 napon keresztül biztosítják, a különböző szakterületek ellenőrzésében pedig az Institut za puteve és a Neo inženjering is közreműködik.
A városvezetés korábban már bejelentette, hogy a beruházás megvalósításával a Modena utca és környéke korszerűbb, zöldebb és a gyalogosok számára is kellemesebb közterületté válik, mint amilyen volt. Úgy fogalmaztak, hogy a valószínűleg a térség legszebb városközpontját élvezhetik majd az újvidéki polgárok.
Nyitókép: A beruházás második szakaszában a városközpont legforgalmasabb része újul majd meg (Fotó: Dávid Csilla felvétele)



