Eladták a csődeljárás alatt álló Shipyard Bomex 4M hajógyárat, amely 2008-ban épült Perlasz (Perlez) közelében. A nyilvános árverezésen felkínált kezdőáron, vagyis 177 millió dinárért vette meg a vagyonukat a belgrádi Rubikon Shipping Company. Ezzel a belgrádi társaság kezébe került a másik (úgyszintén csődbe jutott) becskereki hajógyár is, melyet tavaly vettek meg.
Újraindul a hajógyártás Nagybecskereken? (Fotó: Kecskés István)
Jogi személyként találtak vevőre, és az új tulajdonos kezébe került a teljes vagyonuk, köztük termelési csarnok és az igazgatóság épülete. Az első árverezésen a kezdőár még 315 millió dinár volt, a vagyonuk felbecsült értékének az ötven százaléka. A hajógyár egy évtizednyi munka után csődbe jutott majd pedig felszámolás indult a vállalatban.
A Shipyard Bomex 4M hajógyár, a második volt Nagybecskereken és a 13. Szerbiában. A nehéz kezdet ellenére (ugyanis a gyár a Császár-tó természetvédelmi rezervátum közelében épült meg, ami miatt a környezetvédők sokáig tiltakoztak) 2008 és 2012 között 35 hajót építettek. A dolgozóik száma elérte a 350-et. De 2010 óta azonban már veszteséggel dolgoztak. A vállalat vezetése többször is figyelmeztette az állami szerveket, hogy állami, illetve banki garanciák nélkül a jelenlegi gazdálkodási feltételek mellett képtelenség hajókat gyártani. A többszöri átszervezéssel sem sikerült talpra állniuk és 2018 februárjában elindult a csődeljárás.
Rubikon Shipping Companyt 2007-ben alapították. Jelenleg 14 hajóval rendelkezik. Mint vezető regionális folyami hajózási kompánia a vegyi anyagok és a kőolajipari származékok szállítására szakosodott. Számos országban dolgoznak. Többek között az OMV, a MOL és a NIS szállítói.



