2024. május 12., vasárnap

Kiállításmegnyitóval ért véget a művésztelep

Mint ahogyan napilapunk már beszámolt róla, július 26-tól augusztus 4-ig tartott a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Művészet és műemlékvédelem című művésztelepe dr. habil. Raffay Endre PhD művészettörténész irányításával, valamint Soltis Miklós és Kiss Endre képzőművész mestertanárok vezetésével. Az épített értékekkel és emlékekkel a művészet eszközeivel foglalkozó zárórendezvényt népes vendégsereg előtt tartották meg a Zentai Alkotóházban.

A rendezvény elején Gondi Martina, a VMMI igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, utána pedig köszöntőbeszédében Raffay Endre emelte ki a művészhallgatók érdemeit, kitartó nyári munkájuk fontosságát, s beszélt a művésztelepet záró kiállításukról is, amelynek során a falak sokféleségére fektették a hangsúlyt. Elmondta, hogy vannak olyan falak, amelyekbe folyamatosan beleütközünk; olyanok, amelyeket egykor felépítettek, és ma felújításra szorulnak. A régi épületek tulajdonosai gyakran szintén falakba ütköznek, amikor a műemlékek megmentéséért harcolnak – mutatott rá a művészettörténész.
A kiállítást ezután dr. Mecsi Beatrix művészettörténész nyitotta meg, aki részletesen elemezte a művésztelep közösségre gyakorolt hatását, valamint a 2021-ben létrejött kiállítási anyagot, az alkotók tevékenységét és egyedi kifejezési eszközeit.

Az idei művésztelep résztvevője volt Csányi András, Csizmadia Annabella, Gwizdala Dariusz Milán, Hippeller Henriett, Hoffmann Delila, Kovács Emese, Mártai Adél, Szabó Franciska, Szabó Margit (Pécsi Tudományegyetem, Művészeti Kar) és Törteli Réka (Újvidéki Egyetem, Művészeti Akadémia). A rendezvény szervezője a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara, együttműködve a házigazda Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel.