2024. október 16., szerda

Ajándékok az óvodás és iskolás gyermekek számára

Az ünnepekre a szenttamási önkormányzat 1700 csomagot biztosított

Karácsonyi és újévi ajándékokkal lepte meg a szenttamási önkormányzat az Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény óvodáit, valamint a község területén lévő négy általános iskola diákjait.

Két napig járta a Télapó az óvodákat és az iskolákat, hogy a csomagok mindenhova és mindenkihez eljussanak. Közben pedig sok-sok verset és karácsonyi éneket meghallgatott, a gyerekek mindenütt rajongva fogadták.

− Idén először sikerült végigjárni a község minden óvodáját és iskoláját, hogy a gyerekeknek átadhassunk az önkormányzat ajándékcsomagjait. Az önkormányzat ezen döntése a következő évekre is érvényes lesz, mert szeretnénk a gyerekeknek örömet szerezni. Munkánk lényege a szebb és jobb jövő biztosítása a fiatal generáció számára, a legkisebb projektumtól a legnagyobbig mindent az ő érdekükben tettünk és teszünk – fogalmazott Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere.

Elmondása szerint az önkormányzat mintegy 1700 ajándékcsomagot biztosított az óvodák és az iskolák számára, továbbá a katolikus és a pravoszláv szentestére, amelyeket a Télapó a helyi közösség épülete előtt osztott, illetve oszt majd szét a gyerekeknek.