2024. május 10., péntek

Szerettünk ide járni!

A kúlai nyolcadikosok pénteken köszöntek el az iskolától

Vajdaság általános iskoláiban a nyolcadikosok számára június 10-én véget ért a 2021/2022-es tanév. A többi tagozat számára a tanítás június 24-éig tart. A kúlai Petőfi Brigád Általános Iskolában a nyolcadikosok egyforma pólóban integettek a diáktársaiknak és a tanároknak.

Hugyik Kanyó Valéria, a nyolcadikosok osztályfőnöke elmondta, az ötödik osztálytól vette át a csoportot, egy ideig Baracskai Kovács Erika is volt osztályfőnök, így a ballagási ünnepségen mindketten ott lesznek. A nyolc ballagó közül négyen kitűnő átlaggal fejezték be az általános iskolát.

− Az elmúlt évek tele voltak megpróbáltatásokkal, hiszen a koronavírus miatt távoktatás és ún. kombinált oktatás is folyt az iskolában, ami mindenkit kihívás elé állított, diákot, tanárt egyaránt. Valahogy megbirkóztunk vele, de a nyoma megmaradt, és ez a próbaérettségi eredményein is észrevehető volt, ugyanis az online oktatás nem olyan hatékony, mint amikor a diákok az iskolában sajátítsák el az anyagot. A jelenléti oktatásnál ugyanis új anyagokkal, magyarázatokkal, ismétlésekkel kiegészíthető a tananyag. Mindent összegezve vannak lemaradások, de ezeket időközben próbáltuk pótolni, pótórákat és emelt szintű órákat tartottunk, versenyekre is készültünk – sorolta a magyartanár.

Hozzátette, jelenleg a két hét múlva sorra kerülő kisérettségi vizsgára készülnek, az előkészületek pedig ún. összevont órákon történnek, vagyis két-két órán folyamatosan ismételik az előző évek anyagát és a kapott feladatgyűjtemények feladatait. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Tanács online oktatás oldalán is vannak jó prezentációk. Szavai szerint a munkával jól haladnak és biztosra vehető, hogy az eredmények sem maradnak el.

− A tanulmányi eredményt összegezve a jelenlegi végzős generáció a kiemelten jó és sikeres osztályok közé sorolható. Van a diákokban egy csomó kapacitás, de nem mindig sikerült kihozni belőlük a maximumot. Ez nyilván azért van így, mert az információk különböző területekről jönnek. Azonban miután kiderül, hogy ki milyen irányban és mit szeretne továbbtanulni, ez a folyamat (a középiskolában) minden bizonnyal letisztul – magyarázta az osztályfőnök.

Serzsenka Miklós informatikára szeretne iratkozni. Szerinte az osztály az elmúlt időszakban összekovácsolódott, és iskolán kívül is jó barátok lettek.

− Gyorsan elmúlt a nyolc év, jó volt együtt lenni, szerettünk ide járni és sok szép emlék jön vissza. A rosszat már elfelejtettük. Ha nem értettünk valamit a feladatokból, azt közösen megbeszéltük, de így volt ez az iskolán kívül is. Az első próbatesztnél még izgultam egy kicsit, de később már nem, és most sem izgulok, mert tudjuk, hogy kb. milyen feladatok lesznek, és még maradt időnk gyakorolni – mondta Miklós.

Gonczlik Martina, a VIII1 osztály Vuk-díjas tanulója tehetséggondozó gimnáziumban szeretne továbbtanulni. Elmondta, nagyon jó barátság alakult ki az osztálytársak között és folyamatosan összetartottak.

− Mivel az osztályban csak két lány van, így a főbb döntéseket általában a fiúk hozták meg. Emiatt adódtak néha apróbb viták, de végül mindig kiegyeztünk. Ami a próba-kisérettségi vizsgát illeti, nem voltak nehéz kérdések, sokkal nehezebbre számítottam, és biztos vagyok benne, hogy két hét múlva is minden rendben lesz – fogalmazott Gonczlik Martina.