2026. január 17., szombat

Ahol a közösség van az első helyen

A szenttamási egyesület elmúlt évi tevékenysége röviden

Az Orchidea Nők Egyesületének tevékenysége szorosan összefonódik a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének munkájával, hiszen céljaik és közösségi feladatvállalásaik nagymértékben kiegészítik egymást. 

Brasnyó Erika, a 2016-ban alakult egyesület elnöke a tavalyi munkáról szóló összefoglalójában elmondta, a kezdetektől fogva aktív szerepet vállaltak a helyi civil szervezetek rendezvényeinek lebonyolításában, ugyanakkor önálló programokat is tartottak, amelyek hozzájárultak a közösségi élet színesítéséhez és erősítéséhez.

− Tagjaink rendszeresen segítették a helyi események szervezését, legyen szó előkészületekről, lebonyolításról vagy a vendégek fogadásáról. Az előző év kiemelkedő eseményei közé tartoztak az iskolával közösen megszervezett megemlékezések. Ezek közül különösen fontos volt a március 15-ei nemzeti ünnep, valamint a november 2-ai megemlékezés, amikor az ártatlanul kivégzett áldozatok előtt tisztelegtünk. Ezek az alkalmak nemcsak az emlékezésről szóltak, hanem a fiatalabb generációk nemzeti identitásának és történelmi tudatának erősítését is szolgálták. Az egyesület emellett újra megszervezte a Szent István-napi bált, amely nagy érdeklődés mellett zajlott, és jelentős közösségépítő eseménynek bizonyult. A helyi civil szervezetek összefogásával sikerült lebonyolítani a kétnapos templombúcsút, valamint az adventi eseménysorozatot is, amelyek a szenttamási magyar közösség vallási és kulturális életének meghatározó eseményei – mondta Brasnyó Erika. Hozzátette, hogy az egyesület aktív közreműködésével alakult ki a templomudvar ünnepi, karácsonyi hangulata is. Ugyancsak az egyesület tagjainak köszönhetően készült el a látványos díszítés, beleértve a magas, fényekkel feldíszített fenyőfát, amely az ünnepi időszakban sokak számára nyújtott örömet.

− Összességében elmondható, hogy az Orchidea Nők Egyesülete az elmúlt időszakban is aktív, felelősségteljes munkát végzett, és tevékenységével jelentősen hozzájárult a helyi közösség kulturális, hagyományőrző és közösségépítő életéhez. Ami az előttünk álló időszakot illeti, fő célunk az együttműködések erősítése, illetve a közösséget szolgáló programok szervezése – mondta a szenttamási egyesület elnöke.

A karácsonyi éjféli miséről kijövőket az egyesület tagjai forralt borral és teával kínálták (Fotó: Paraczky László)

A karácsonyi éjféli miséről kijövőket az egyesület tagjai forralt borral és teával kínálták (Fotó: Paraczky László)

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Közös nagytakarítás a Petőfi Sándor utca bejáratánál (Fotó: Paraczky László)