Ahol az agy folyamatosan dolgozik

A kúlai Körmöczi Andor kívülről átlagos fiatalnak tűnik; az utcán, társaságban olyan, mint bárki más. Lehetetlen leolvasni róla, hogy iskolásként a matematika vonzotta a legjobban, és hogy a szegedi lézerkutató központban dolgozó fiatal a régió legjobb szakemberei közé tartozik. Csak azért, mert tud, akar és szeret dolgozni kutatóként a szakmájában. Kúlai otthonában nagy szeretettel mesélt gyermekkoráról, nosztalgiával a kezdeti nehézségekről, továbbá a jelenről. Egy olyan világról, amit az átlagember nem ismer.

− Már gyerekkorom óta vonzottak a számok. Látva és ismerve érdeklődésemet, Kanyó Antal matematika- és Pálinkó Margit fizikatanár inspiráló példaképekké vált számomra. Ők ketten folyamatosan motiváltak, hogy a természettudományok irányába induljak el. Akkoriban még matematika- vagy fizikatanár szerettem volna lenni, hogy én is hasonlóan motiváljam a fiatalokat, segítsek nekik megérteni a világot, amely körülvesz bennünket a mindennapokban. Első sikereim is ehhez az időszakhoz köthetők: kijutottam országos tanulmányi versenyekre, ami óriási siker és visszajelzés volt számomra.

Tanulmányaimat a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban folytattam, ahol a tanárok tovább ösztönöztek, hogy a természettudományokkal foglalkozzam, és még inkább kinyílt számomra a világ. Tanáraim mellett nagyon inspiráló közeg vett körül – még az osztálytársaim is arra motiváltak, hogy mindig jobb és jobb legyek. Rengeteg tanulmányi versenyen vettünk részt; az egyik versenyen elért eredményemnek köszönhetően Londonba is kijutottam egy innovációs nemzetközi megmérettetésre. Bordás Árpád fizikatanárom tudományhoz való hozzáállása és lelkesedése gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Ennek köszönhetően a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán folytattam tanulmányaimat, fizika szakon. Itt elvégeztem az alapképzést, majd a mesterképzést is, és elmondhatom, hogy friss PhD-diplomámat is sikeresen megszereztem. A doktori éveim alatt a kutatói lét minden szépségét és kihívását megtapasztaltam, és teljesen beleszerettem ebbe a világba. Jelenleg is ezzel foglalkozom mint tudományos munkatárs az ELI-ALPS lézerkutató központban, Szegeden, ahol egyébként jelenleg életvitelszerűen lakom, de gyakran hazajövök Kúlára.

Mikor rögződött benned a kutatói életvitel?
− A Zentai Gimnáziumban tanultam meg, hogyan kell egy problémát tudományos szempontból megközelíteni. Kőrösi Gábor tanár úr ötlete nyomán társammal, Kopasz Tamással egy új játékkonzolt fejlesztettünk ki. Eredetileg szórakoztató céllal, PC-játékokhoz szántuk, de miután hallássérülteknek is bemutattuk a konzolt, rájöttünk, hogy az eszköznek társadalmilag is fontos, nemesebb céljai lehetnek. A projektünkkel egyebek mellett díjat nyertünk a Magyar Innovációs Szövetség versenyén, és lehetőségünk nyílt bemutatni a fejlesztést a londoni International Youth Science Forumon is.
Egyetemi alapképzésem és mesterképzésem során a kutatás iránti érdeklődésem tovább mélyült. Vass Csaba témavezetésével egy rácskészítési technológia modellezésével foglalkoztam. A cél az volt, hogy numerikus szimulációkkal előrejelezzük a kísérletek várható kimenetelét, így optimalizálva a folyamatokat. Az itt kapott eredményeket témavezetőm bemutatta a COLA 2015 konferencián Cairns városában, Ausztráliában.
Doktori kutatásomat az elektromos repülőgépek fejlesztéséhez kapcsolódó projekten belül végeztem el. A kutatás fókuszában az akkumulátorokon belüli elektromos cellák lézeres forrasztással létrehozott kötéseinek vizsgálata állt. Megvizsgáltuk a különböző lézerparaméterek és más kísérleti paraméterek hatását a lézeres forrasztással létrehozott kötések elektromos ellenállására, mechanikai szilárdságára és egyéb tulajdonságaira. Modellezéssel is alátámasztottam az eredményeket, és új összefüggéseket sikerült azonosítani, amelyeket három különböző nemzetközi publikációban ismertettem. Doktori tanulmányaim alatt részmunkaidőben dolgoztam a SoliVac Kft.-nél, amelynél optikákon létrehozott vékonyrétegek kutatásával foglalkoztam. Az ott elért eredmények hozzájárultak az ELI-ALPS kutatóközpontban megalakult vékonyréteg-építő csoport létrejöttéhez, és a csoport nagy vékonyréteg-leválasztó berendezésének felépítésében is aktívan közreműködtem. Jelenleg tehát az ELI-ALPS lézerkutató központban tudományos segédmunkatársként dolgozom Szegeden. Két év alatt 7 mérési kampányban is részt vettem, amelyek eredményeiből publikáció született. Eredményeinket eddig több nemzetközi fórumon is bemutattam: például tavaly Párizsban egy nyári iskolában, Prágában az ELI User Meetingen, illetve az idén a területünk egyik legjelentősebb konferenciáján, az ATTO X-en, Lundban, Svédországban. Az, hogy miért pont ezeken a területeken kutatok, természetesen fokozatosan alakult ki. Minden egyes projekt egy új ajtót nyitott ki előttem – a lézerek és az optika világa egyre jobban beszippantott.

Próbáljuk közelebb hozni az olvasóhoz egy-egy kutatás miértjét, a munka pozitív és negatív hatásait.
− A kutatás számomra olyan, mint egy hosszú, izgalmas kaland, ahol az ember néha hegycsúcson áll, de többnyire a sötétségben tapogatózik. A könnyebb oldala az, amikor egy új ötlet összeáll, egy mérés megerősíti a sejtéseinket. Ezek azok a pillanatok, amikor az ember úgy érzi, egy kicsit többet ért meg a világból, mint korábban. Ez nagyon motiváló és felemelő érzés tud lenni, amely egy jól sikerült publikációban csúcsosodik ki. Ezek az eredmények új lendületet adnak, és megerősítik a kutatót abban, hogy jó úton jár.
A nehézségek? Az egyik legnagyobb kihívás, hogy rengeteg a bizonytalanság: nem biztos, hogy egy adott ötlet működőképes, hogy a mérések valóban értékelhető eredményeket adnak, vagy hogy a hónapokig tartó munka ténylegesen új felismeréshez vezet. Gyakran előfordul, hogy az ember elakad, és nincs egyértelmű válasz. Ezért ebben a munkában igazán türelmesnek és kitartónak kell lenni.
Ráadásul sokszor a szabadidő is háttérbe szorul. Az ember agya gyakorlatilag soha nem áll le – folyamatosan kattog az új ötleteken, elemzi a hibákat, vagy már a következő kísérletet tervezi. A kampányszerű mérések során előfordul, hogy napokon keresztül, éjszakákba nyúlóan dolgozunk a laborban koncentrált figyelemmel, hiszen a mérést nem lehet csak úgy leállítani. Ez fizikailag és mentálisan is rendkívül kimerítő.
Számomra a kutatás egyfajta önismereti út is: megtanít arra, hogyan őrizzem meg a kíváncsiságomat akkor is, amikor hosszú ideig nem érkezik látványos eredmény. De épp ezek a nehézségek teszik igazán értékessé azt, amikor végül sikerül valamit megérteni vagy megvalósítani.

Hol, melyik területen érvényesültél eddig? Jelenleg mivel foglalkozol?
− Az évek során több különböző kutatási területen dolgoztam. A PhD-m és egyetemi éveim során a lézeres anyagmegmunkálás területén találtam meg önmagam. Doktori kutatásom során lézeres forrasztás és hegesztés témájában születtek tudományos eredmények, amelyeket nemzetközi szaklapokban publikáltam, és több hazai, valamint külföldi konferencián is bemutattunk. Ezek a kutatások hozzájárultak az anyagmegmunkálásban alkalmazott lézeres kötéstechnológiák jobb megértéséhez, és interdiszciplináris megközelítésük miatt különösen közel álltak hozzám. Jelenleg az ultrarövid lézerimpulzusok világa varázsol el, különösen azok alkalmazása a gáz fázisú magas harmonikus keltésben, amellyel attoszekundumos fényimpulzusokat hozunk létre. Ezeket az impulzusokat alapkutatási célokra használjuk – például különböző anyagok ultragyors elektronmozgásának vizsgálatára.

Bár eredmények sokasága áll mögötted, mégsem állsz le. Mi az, amit el szeretnél érni?
− Folyamatosan képzem magam, hogy kutatási területemen egyre jobb legyek, és új ötletekkel, összefüggésekkel gazdagítsam a kutatócsoport munkáját. A programozás szintén fontos része az életemnek – ebben is igyekszem nap mint nap fejlődni. Egyik álmom, ha lesz rá egyszer elég időm, hogy a szabadidőmben indie-fejlesztőként saját PC-játékot készítsek.

Milyen lemondásokkal jár egy-egy kutatómunka és kísérleti folyamat? Mi az, ami folyamatosan motivál?
− Ez két kérdés, ezért összevonom a válaszokat. A kutatás és a kísérletezés időigénye sokszor jóval nagyobb, mint amire az ember számítana. Egy-egy mérési kampány, kísérleti beállítás vagy adatfeldolgozás hetekig, hónapokig is eltarthat – és még ekkor sincs garancia arra, hogy az eredmény használható lesz. Az „ötlet kipattanása” és a „publikáció megjelenése” közötti út gyakran hosszú, bizonytalan és folyamatos újratervezéssel jár. Ez az életforma sok lemondást követel: gyakori, hogy hétvégéken is dolgozunk, vagy éjszakákba nyúlóan tartanak a mérések. Az embernek sokszor le kell mondania a szabad estékről, a rendszeres pihenésről, sőt néha még a családdal vagy barátokkal töltött időről is. A kutatói lét egyfajta állandó készenlétet igényel – az agy akkor is dolgozik, amikor a kezek épp nem.
Jelenleg a szegedi ELI-ALPS lézerkutató központban dolgozom, mint tudományos segédmunkatárs. Ez egy világszinten is kiemelkedő intézmény, amely ultrarövid lézerimpulzusokkal végzett kutatásokra szakosodott. Azért választottam ezt a központot, mert itt lehetőségem nyílt ebben az izgalmas témában elmélyülni, amely meggyőződésem szerint nagyon sok új felfedezéshez vezethet a nagyon rövid folyamatok fizikájában. Emellett inspiráló közeg vesz körül, kiváló szakemberekkel dolgozhatok együtt nap mint nap, ami nagyon motiváló. Számomra mindig is fontos volt, honnan jövök és közel maradjak a szülőföldemhez, Vajdasághoz, a családomhoz és a barátaimhoz. Ezek az értékek mélyen meghatároznak, és szabadidőmben is igyekszem minél több időt ezekkel az emberekkel tölteni. A közösen eltöltött percek kikapcsolnak és egyben formálnak is. Ettől függetlenül tisztában vagyok vele, hogy a tudományos életben nyitottnak kell lenni az olyan lehetőségekre, amelyek nemzetközi tapasztalatot, új szemléletmódot és ötleteket hozhatnak. Ugyanakkor jelenleg úgy érzem, hogy az ELI-ALPS-ban olyan szintű infrastruktúra és tudományos háttér áll rendelkezésemre, amely világszinten is versenyképes, ahol hosszú távon is látok lehetőséget a fejlődésre.