A belgrádi Felső Bíróság további 30 nappal meghosszabbította Veselin Milić, a belgrádi rendőrkapitányság korábbi vezetőjének előzetes letartóztatását.
A bíróság közlése szerint az intézkedést azok a körülmények indokolják, amelyek alapján megalapozottan feltételezhető, hogy a vádlott szabadlábra helyezése esetén megsemmisítené, elrejtené, megváltoztatná vagy meghamisítaná a bűncselekményhez kapcsolódó bizonyítékokat, illetve nyomokat. Emellett fennáll a veszélye annak is, hogy a tanúk befolyásolásával akadályozná az eljárás lefolytatását. A döntés meghozatalakor azt is figyelembe vették, hogy a rendelkezésre álló körülmények alapján rövid időn belül újabb bűncselekményt követhet el.
A Tanjug értesülései szerint a bíróság további hat gyanúsított előzetes letartóztatását is meghosszabbította az Aleksandar Nešović sérelmére elkövetett súlyos gyilkosság ügyében. A bűncselekmény május 12-én történt egy senjaki étteremben, az ügyben folyó nyomozás jelenleg is tart.
Nyitókép: Illusztráció/Pixabay



