2024. május 9., csütörtök

Szeretni kell, ennyi az egész

A sikeres vállalkozás titkát Bulátovity Márta, a 15 éves Titelprevoz Kft. vezetője fedte fel

Február 10-én ünnepelte 15. születésnapját a kúlai Titelprevoz utazási iroda. Lelkes kis csapatának bőven volt mire emlékeznie, hiszen a másfél évtizedes fennállásuk alatt nagy átalakuláson és fejlődésen mentek keresztül. Az esemény jelentőségét még szebbé tette, hogy január 22-én érkezett a rangos elismerés Belgrádból, mely szerint a Titelprevoz tevékenysége alapján a 2022-es évben lebonyolított évi forgalmának köszönhetően kiérdemelte, hogy a 99 legsikeresebb cég között tartsák nyilván. Kell ennél nagyobb megtiszteltetés egy ilyen kis vajdasági vállalkozásnak, vagy méltóbb születésnapi ajándék? Ami még nyomósabb okot adott az ünneplésre. A büszke főnök asszony, Bulátovity Márta irányítja a turizmussal és utasszállítással foglalkozó céget, 14 foglalkoztatottja van csupán, ő a tizenötödik. 

A kúlai iroda ugyanolyan zöldre van festve, mint a Titelprevoz autóbuszai (Fotó: Titelprevoz)

A kúlai iroda ugyanolyan zöldre van festve, mint a Titelprevoz autóbuszai (Fotó: Titelprevoz)

– Nem könnyű nőként irányítani a jobbára férfiakból álló csapatot. Nagyon összetett munka ez, de mindent sikerült eddig megoldani, a legnagyobb akadályokat is leküzdeni – mesélte lelkesen az üzletasszony, aki a kérdésre, hogy mi a jó vezető titka, gondolkodás nélkül rávágta a választ:

– A korrekt hozzáállás, mert akkor nincs panasz, a takarékosság, mert akkor nincs számlazárolás és fennakadás, a folyamatos fejlődés, nagyon sokat kell dolgozni, mert a sok munka meghozza az eredményt, de a legfontosabb, szeretni kell, amit az ember csinál. Szeretet nélkül nem megy. Egyre nehezebb a helyzet, az idegenforgalomban dolgozók tudják, hogy folyamatosan nőnek az igények, az ügyfelek kívánságainak eleget kell tenni, meg kell felelni, mert különben elpártolnak tőlünk. Fontos az is, hogy csak annyit kell ígérni, amit tudunk teljesíteni és akkor nem lesz méltatlankodás. De még egyszer hangsúlyozom, csakis úgy lehet ezt csinálni, ha szeretjük azt, amivel foglalkozunk.

Te szereted?

– Igen, igen. Sajnos, igen. Nagyon szeretem, ez az életem. A családom megsínyli az ilyen hozzáállást, a majd 24 órás munkát, készenlétet, folyamatos figyelmet. Az a szerencsém, hogy a fiam szeret utazni, és ha teheti, ha kötelezettségei megengedik, gyakran jön velem. Így több időt tölthetünk együtt. Ezzel pótolom a mulasztást.

Mi ad erőt ahhoz, hogy folytatni kell tovább? Navigare necesse est?

– Igen. Hajózni szükséges, menni kell tovább. Ebben erősítenek meg a turisták, az utasok, amikor megköszönik élőben vagy a Facebookon szép bejegyzéssel az élményt nyújtó utazást, és nyomban felteszik a kérdést, mikor lesz a következő? Ilyenkor tele van a szívem, és akármilyen fáradt vagyok, megyek tovább, folytatom. Édesapám, Szolda József ültette el bennem ezt a hozzáállást és az üzleti arculatunkat is ő építette ki. Hiszen a cégünk, ha jobban belegondolunk, 35 éves múltra tekint vissza, csak az elmúlt 15 évben én vettem át a vezetést és más formában működünk – tette hozzá Bulatović Márta.

Makarska kikötője előtt a három vendéglátó és Valka Károly kúlai alpolgármester (Fotó: Titelprevoz)

Makarska kikötője előtt a három vendéglátó és Valka Károly kúlai alpolgármester (Fotó: Titelprevoz)

Egy kis múltidézőben a kúlai Szolda József cégalapítóval emlékezünk a kezdetekre, hogy miként lett egy kúlai vállalkozás neve Titelprevoz, és miért Makarska a legfőbb és legközkedveltebb kínálata a vállalkozásnak.

– Igen, valamikor 1989-ben, 35 éve, alakult meg az utasszállító vállalat, majd 1992-ben, amikor tönkrement az ATPV és felkértek a titeliek, hogy vegyem át a vállalkozást, megalakítottuk a Titelprevozt. Ott helyben, Titelen, néhány évig működött, de nekem feltett szándékom volt Kúlára áthelyezni, ami sikerült is. Akkorra annyira ismertté váltunk, hogy nevet nem változtattunk, így maradt a Titelprevoz. Turizmussal pedig egy véletlen találkozásnak köszönhetően kezdtünk el foglalkozni. Szabadkán 2006-ban összefutottam a dalmát tengerpart sajátosságait bemutató prezentáción Predrag Aranđelovićtyal, aki Makarska szépségeit és a tengerpart nyújtotta lehetőségeit taglalta, és pillanatok alatt összebarátkoztunk. Megszületett az ötlet, hogy a vajdasági turistákat szállítsuk hozzájuk, a makarskai riviérára nyaralni. A Peco Tours félpanziót és szállást kínált, mi pedig a szállítási szolgáltatást és az utasszervezést. Nagyon felpörögtek az események. Már abban az évben beindítottuk az utazást, igaz, az első csoporttal az 50 személyes buszban csak tizenketten utaztak, de a szezon végére telt ház lett. A következő évben nőtt az érdeklődők száma, és ez azóta megállás nélkül így van. Rengeteg a visszatérő és visszajáró vendégünk, mert aki egyszer Makarskán nyaral és alkalma van a vendéglátó, Peco jó kedélyű, humoros szolgáltatásával megismerkedni, az biztos, hogy visszavágyik oda. Kiváló a hangulat, jó a kiszolgálás, változatos az étrend, a szállás közel van a tengerparthoz, és természetesen maga az Adria felülmúlhatatlan. Kezdettől fogva az volt a hozzáállásunk, Pecónak és nekem is, hogy csak annyit ígérünk, amennyit meg tudunk valósítani, se többet, se kevesebbet. Hiszem azt, hogy a vendégek ezért bíznak bennünk, és ezért járnak vissza rendszeresen, mert szeretik és igénylik a pontos kiszolgálást, a színvonalas nyaralást. Ehhez még hozzájárul a Peco által teremtett kellemes hangulat, vidám légkör, ami nyaraláskor üdítőleg hat. Sokat segített nekünk a körülmények kialakításában és az utak megtervezésében dr. Ivo Mravičić, a tučepi turistaközösség igazgatója, aki turizmust tanít az egyetemen, és igazán minden csínját-bínját ismeri a vendéglátásnak. Ezért is alakult ki úgy idővel, hogy nemcsak Makarskára juthatnak el a vajdaságiak a Titelprevozzal, hanem Tučepire is. Mindenki megtalálja azt, amit keres. Aki zsongásra vágyik, az a lüktető Makarskát választja, aki pedig csendben, nyugalomban, izgalommentesen szeretne pihenni, az a nyugodt, kiszámítható, kicsit álmos Tučepit. Csak pár kilométerre vannak egymástól – válaszolta Szolda József, akit mindenki csak Jóskának hív. Az általa megteremtett alapokra könnyű volt építkezni. Mára már 14 autóbusza van a cégnek, s nemcsak helyi utasszállítással és a nyaralások idején adriai váltásokban megszervezett (általában június 2-ától szeptember 27-éig) üdülőturizmussal foglalkoznak, hanem egyéb más érdekes kínálattal is kecsegtetik az érdeklődőket.

A Makarskára érkező vendégeket Bulátovity Márta, a Ribar étterem irodája előtt
fogadja minden alkalommal (Fotó: Titelprevoz)

A Makarskára érkező vendégeket Bulátovity Márta, a Ribar étterem irodája előtt fogadja minden alkalommal (Fotó: Titelprevoz)

– Tavaszi és őszi kirándulásokat szervezünk, mondjuk működik az úgynevezett nosztalgiatúra, amikor az exjugoszláv városokba látogatunk, mint pl. Plitvice, Ohrid, Split, Makarska, Szarajevó, Mostar, Perućac, Višegrad, de szervezünk magyarországi utakat is, Nagykőrösre, a szafariparkba, Szegedre, a borfesztiválra vagy Debrecenbe, a virágkarneválra. Elég rendszeresen járjuk a fürdőket. Az érdeklődőknek lehetőségük van Mórahalomra, Hévízre, Szarvasra, Makóra látogatni, és úgynevezett vallási utak is megtalálhatók a kínálatunkban, Međugorjéra, Csíksomlyóra, Ostrogra vagy Tumanere. Ezenkívül színházi látogatásokat is felvettünk a programjaink közé. Szegedre és Budapestre szoktunk elmenni egy-egy napra. A színházlátogatáson kívül városnéző programokkal is kedveskedünk a turistáknak. Folyamatosan bővülünk és bővítünk. Ez a megmaradás titka, és amint már említettem, szeretni kell, ennyi az egész – taglalta Bulátovity Márta.

A három jó barát: Szolda József – Jóska, a Titelprevoz megálmodója, dr. Ivo Mravičić
professzor és Predrag Aranđelović, a Peca Tours mindenese tučepi látképével a hátuk
mögött (Fotó: Titelprevoz)

A három jó barát: Szolda József – Jóska, a Titelprevoz megálmodója, dr. Ivo Mravičić professzor és Predrag Aranđelović, a Peca Tours mindenese tučepi látképével a hátuk mögött (Fotó: Titelprevoz)

Nyitókép: Márta a makarskai riviérán felvételt készít, hogy az érdeklődőket el tudja kápráztatni a szebbnél szebb tengerparti fotókkal(Fotó: Titelprevoz)