2024. október 15., kedd

Varjú Márta

Magyarkanizsán születtem 1959-ben. A gimnáziumot Törökkanizsán, a jogi egyetemet Újvidéken végeztem. A Magyar Szóban 1985-ben kezdtem dolgozni. A harmincöt év alatt a lap minden rovatában adódott alkalmam megmutatkozni. Voltam parlamenti (tartományi, köztársasági, szövetségi) és bírósági tudósító, írtam politikai és közéleti eseményekről, művelődésről stb., szinte minden műfajban. Interjúk sokaságát készítettem a lapnak. Sohasem kívántam elmenni innen, mégis úgy alakult, hogy két éven át első osztályú politikai tanácsosként diplomáciai szolgálatot teljesítettem Budapesten. A lapnál voltam szerkesztőségvezető Újvidéken, valamint főszerkesztő-helyettes. 2011. június 23-a óta vagyok főszerkesztő. Jól működő csapatot tudtam összekovácsolni. Büszke vagyok a Magyar Szóra, a vajdasági magyarság napilapjára. 1996-ban a Magyar Szó Újságírói Díjában, 2019-ben Magyarkanizsa község elismerő oklevelében részesültem. A hetvenéves Magyar Szó nevében pedig 2014-ben Budapesten átvehettem a Külhoni Magyarságért díjat.

Cikkeim: