2024. május 8., szerda

Egyre népszerűbb a rendezvény

Magyarittabén hatalmas érdeklődés mellett zajlott le a tizenkettedik Kolbászfesztivál

Szombaton délelőtt a XLI. Ittabéi Téli Találkozók keretében rendezték meg Magyarittabén a Deák Ferenc Kultúrotthon előtti téren a tizenkettedik Kolbászfesztivált. A rendezvény egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mind a versenyzők, mind pedig a kiállítók körében, tudtuk meg Kerekes Józseftől, a magyarittabéi helyi közösség tanácselnökétől.

– A tapasztalatunk az, hogy az emberek szeretik ezt a rendezvényt, ugyanis mindig egyre nagyobb az érdeklődés körülötte. Az első években mindig úgy hívtuk a kézműveseket és a kirakodókat, hogy jöjjenek és állítsák ki, illetve értékesítsék a termékeiket, most pedig ők keresnek fel bennünket, hogy időpontot egyeztessenek. De a csapatok száma is nők az évek során, eleinte csak nyolc-tíz csapat jött, utána tizenöt-tizenhat egység nevezett be, az idén pedig huszonhárman érkeztek, így lassan a kolbásztöltő versenyünk igazi fesztivállá növi ki magát – mondta Kerekes.

A rendezvényre Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár is kilátogatott. Mint ahogyan azt megtudtuk tőle, fontosnak tartja, hogy az ilyen megmozdulásokon ő is részt vegyen, mert ezek az alkalmak lehetőséget nyújtanak a gazdákkal történő személyes beszélgetésekre is.

– Ilyenkor szeretek a megjelentekkel beszélgetni a mezőgazdasági minisztérium legaktuálisabb híreiről, illetve meghallgatni az emberek visszajelzéseit, mert ezek alapján tudunk változtatni, illetve módosítani a támogatási rendszereken, esetleg bizonyos törvényjavaslatokon. Napokon belül indulunk az ilyenkor szokásos tájékoztató körutunkra a tartományi mezőgazdasági titkárság képviselőivel együtt, és a következő másfél hónapot arra szánjuk, hogy a termelőket személyesen tájékoztassuk a legfontosabb mezőgazdasági hírekről – számolt be Juhász Attila.

A megmérettetésen az idén huszonhárom csapat vett részt, köztük a magyarországi testvértelepülés, Békés városának küldöttsége is. Polgár Zoltán alpolgármester elmondta, hogy jövőre lesz tizennyolc éve a két település közötti testvér-települési kapcsolatnak, amit szeretnének megszilárdítani.

– A jövő hét folyamán Bagoly László vezetésével vendégfellépésre érkezik a Békés Városi Fúvószenekar negyven tagja, március 16-án az Ittabéi Téli Találkozók zárórendezvényére a Belencéres Néptáncegyüttes, illetve március 17-én a Békési Futball Club is. A művelődés és a sport terén is erősítjük a kapcsolatainkat – tette hozzá az alpolgármester.

Nyitókép: Több száz embert megmozgatott a tizenkettedik Kolbászfesztivál Magyarittabén (Fotó: Vidács Hajnalka)