2024. május 12., vasárnap

Dolgoznak, de szórakoznak is

Vidám hangulatban telt a szenttamási Hagyományápoló Klub teadélutánja

Az idei év utolsó teadélutánját tartotta meg a héten a szenttamási Hagyományápoló Klub Tulipán kézimunkacsoportja. Srek Edit, a csoport vezetője elmondta, az ünnepséget abból az alkalomból szervezték meg, hogy a szorgos kezű asszonyok sikereket értek el az utóbbi kézimunka-kiállításokon és versenyeken. Az élőzenével tartott eseményen a helyi Kézimunkázók Egyesülete mellett Kúláról, Temerinből, Pirosról, Adáról, Bácskossuthfalváról, Bajsáról, Bácsfeketehegyről és Moholról érkeztek kézimunkacsoportok.

− Csak az utóbbi három hónap eseményeit emelném ki: szeptemberben a kukorica betakarításához kapcsolódó hagyományos kukoricatörő és -fosztó versenyt szerveztek Törökfaluban. Összesen 14 négyfős csapat mérte össze tudását a versenyszámokban, mi a Szárkúp és a Csuma csapattal neveztünk be. Ehhez hozzátenném, hogy van két aratócsapatunk, továbbá női kórusunk is. Az asszonyokkal nyolcan részt vettünk a Tiszakálmánfalván megtartott  Tésztafesztiválon, a csoport öt tagja pedig a Tiszaszigeten megrendezett műhelymunkára és kézimunka-kiállításra utazott. Több ünnepségre is meghívást kaptunk, így jelen voltunk a topolyai Nefelejcs kézimunkacsoport megalakulásának 50. évfordulóján, a Szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesületének 25 éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen, a törökbecsei Bokréta csoport 20 éves évfordulóján stb. A következő nagy esemény november 19-én a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének 25 éves jubileuma lesz, amelyen a szövetség összes csoportjának képviselői találkoznak – sorolta Srek Edit.

Szabó Jolán, a kézimunkacsoport tagja emlékeztetett arra, hogy a  szenttamási Kultúrotthon a Hagyományápolók Klubjával közösen Kulturális hagyományok napjai elnevezéssel rendezvénysorozatot tartott, melynek célja a szerb és a magyar házasságkötésekhez és az ezeket megelőző eseményekhez fűződő hagyományok, szokások, öltözékek bemutatása volt. 

− A központi téma ezúttal a magyar–szerb (vegyes) házasság volt, azzal, hogy a menyasszonyt és a menyasszonyos ház násznépét a klub csoportjai biztosították. Mindent ugyanúgy csináltunk, mint 50-60 évvel ezelőtt. Igyekeztünk feleleveníteni mindent, hogy a  fiatalok megismerjék a régi lakodalmi szokásokat – mondta Szabó Jolán.

Nyitókép: Tíz településről érkeztek a kézimunkázók Szenttamásra (Fotó: Paraczky László)