2024. május 8., szerda

Olvasóversenyt vajdasági diákoknak

A Gion Nándor Általános Iskolai Olvasási Versenyt a hétvégén tartotta meg a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. Az idén rendhagyó módon, több mint 150 gyerek részvételére számítottak, szombaton végül 160 versenyző diák jelent meg. Vajdaság minden tájáról, 17 településről érkeztek. A Nikola Tesla Általános Iskola tantermeiben több mint 50 csapat tagjai töltögették ki a feladatlapokat, szövegértelmezési feladatokat kaptak az előzőleg elolvasott könyvekkel kapcsolatban. Az 5. és 6., illetve a 7. és 8. osztályos felosztásban korcsoportokba osztották a diákokat, akik csapatmunkát végeztek – felkészülésként csapatonként 4 könyvet kellett elolvasniuk, amelyek közül az egyik a verseny névadójának szerzeménye. Az idei megmérettetés legjobbjai: 5–6. osztályos kategóriában az újvidéki–zentai Tiszavirág csapata, míg az idősebb diákok csoportjában a temerini Jozefa csapat remekelt.

A versenyen részt vevő tanulók könyvjutalomban részesültek, a legsikeresebb csapatok eljuthatnak a zánkai Nyári Élménytáborba vagy a Gion Nándor Olvasási Táborba.

A résztvevő diákokkal elbeszélgettünk, megkérdeztük tőlük, hogy melyek a kedvenc olvasmányaik, válaszaikat hamarosan közöljük Újvidék rovatunkban.

Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt tekinthető meg. 

Nyitókép: Ótos András elvétele