2024. május 10., péntek

„Visszatért” szülőháza udvarába Gion Nándor

A nagy emberek, költők, írók mindig egyszerűek és őszinték

Az idei Gion Nándor szépirodalmi pályázat díjkiosztó ünnepsége a Szülőföldem: Szenttamás című, 1983-ban forgatott dokumentumfilm részletével indult. Gion Nándor szülőházának udvarában adott interjút, ugyanott, ahol 20 évvel a halála után emlékére mellszobrot lepleztek le.

A szoboravatást megelőzően dr. Horváth Futó Hargita, a Gion Nándor Emlékház munkatársa kiemelte, az írót elhelyezik ebben a térben, ahová tartozik, s ahol közöttünk lehet.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és dr. Horváth Futó Hargita, az emlékház munkatársa Gion Nándor mellszobra előtt, amely az MNT támogatásával jött létre (Fotó: Ótos András)

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és dr. Horváth Futó Hargita, az emlékház munkatársa Gion Nándor mellszobra előtt, amely az MNT támogatásával jött létre (Fotó: Ótos András)

A mellszobor leleplezésének pillanata. Balról jobbra: Paraczky László, Németh Dezső és Horváth Futó Hargita (Fotó: Ótos András)

A mellszobor leleplezésének pillanata. Balról jobbra: Paraczky László, Németh Dezső és Horváth Futó Hargita (Fotó: Ótos András)

Az emlékház munkatársai (balról jobbra): Paraczky László, Németh Dezső, Horváth Futó Hargita és Szilágyi László, a mellszobor készítője (Fotó: Ótos András)

Az emlékház munkatársai (balról jobbra): Paraczky László, Németh Dezső, Horváth Futó Hargita és Szilágyi László, a mellszobor készítője (Fotó: Ótos András)

− Szilágyi László szobrászművészt, rajzolót és költőt kértük fel a mellszobor megalkotására. Ő hosszan készült a feladatra, meg akarta ismerni a büszt modelljét, nemcsak a fényképet reprodukálni, hanem úgy megalkotni, ahogyan a dokumentumfilmek, az interjúk és a művei alapján elképzelte őt. A bronzszobor zöld patinája az író magyarságára, a tucatnyi tintapaca pedig íróságára utal. Gion hagyatékában többdoboznyi kézirat található, az írógép korában is kézzel írt, szerette a papírt és a tintát. Szilágyi László rajzain az alkotói folyamat azzal kezdődik, hogy tintát fecskendez a papírra, s ezekből formálja a kompozíciót. A zöld tintafoltok Szilágyi művészetében összehozzák a két alkotási módot, a szobrászművészetet és a rajzot. A szobor szimbólumrendszerével, amelyről maga a művész vallott, az író személyiségének lényegét szerette volna megfogni. A mellszobor megragad néhány elemet a külső karakteres vonásokból, kiemeli az arc jellegzetes vonásait, a szerkezeti és szimbolikus összefüggések pedig más információkat is közölnek róla.

Szilágyi László szobrászművész, rajzoló és költő (Fotó: Ótos András)

Szilágyi László szobrászművész, rajzoló és költő (Fotó: Ótos András)

Gion Nándor mellszobra az író halálának 20. évfordulójára készült (Fotó: Ótos András)

Gion Nándor mellszobra az író halálának 20. évfordulójára készült (Fotó: Ótos András)

Horváth Futó Hargita elmondta azt is, hogy új elemmel gazdagodott ez a kultikus emlékhely; a mellszobor, a Fuszkó István fafaragó alkotta kárókatonák szobor és a kút háromszöge, Kiss Natália és Munjin Andrea a Kárókatonák még nem jöttek vissza című regény ihlette falirajzai, a benti kiállítás mind elbeszél valamit az írói életpályáról, munkásságról.

A Gion-kutató beszédeben kiemelte, fontosnak tartja azt, hogy Gion művei bekerültek a tankönyvekbe, új dokumentumfilmeket forgattak róla, műveiből színházi előadások készültek, regényei egyre több nyelven jelennek meg, életművét tudományos konferenciákon, tanulmánykötetekben, folyóiratokban elemzik, doktori disszertációk és mesterdolgozatok témája.

Szenttamás magyarországi testvérvárosa, Orosháza képviseletében a mellszobornál Németh Béla koszorúzott (Fotó: Paraczky László)

Szenttamás magyarországi testvérvárosa, Orosháza képviseletében a mellszobornál Németh Béla koszorúzott (Fotó: Paraczky László)

Szilágyi László szobrászművész lapunknak elmondta, a mellszobor elkészítésének ajánlata nagy tisztelet volt számára, hiszen a szenttamási írónak ez az első szobra Vajdaságban, ami a róla elnevezett emlékház udvarában marad az utókor számára.

− Gion Nándor nagyon fontos szerepet játszik a Szilágyi családban, édesapám rendezőként több ifjúsági filmet készített Gion Nándor szövegei alapján. Öcsém, Szilágyi Nándor színészként közvetlen kapcsolatot tartott fenn az íróval, sokat dolgoztak együtt, végül pedig én is sorra kerültem, és elkészítettem a mellszobrát. Más szemmel néztem a megrendelésre, mint az apám és az öcsém, és megpróbáltam közelebbről és más szemszögből megismerni az író természetét. Sokat hozzáolvastam, szövegeket, fényképek sorozatát néztem át. Három dolog különleges hatással volt rám: ahogyan Gion az interjúk alatt beszélt és válaszolt a kérdésekre. Egyszerűen válaszolt ugyanis, válaszait pedig mindennapi példákkal illusztrálta. Nem kutatott a szavak után, ennek ellenére minden kimondott szó a helyén volt, ami nagyon meglepett, mert ebből láttam, mennyire tehetséges volt, és írói hivatásra született. A másik fontos dolog a természete. Petőfinél és Gionnál is az igazi paraszti lelket fedeztem fel. Szerintem a város nem ad sokat, csak hírnevet hoz(hat). De amikor vidéken valaki tud – esetünkben a magyar néphez és a nép nyelvén – szólni, akkor egyszerű emberként fogadják be maguk közé. Tudjuk azt, hogy a falusi élet nagy szerepet kapott Petőfi és több ismert magyar költő és író életében, némelyikük munkájára döntő hatással volt. A harmadik dolog, ami nagy hatást gyakorolt rám, az a feleségének a korai halála utáni időszak. Az öcsém sokat mesélt annak idején a családot ért tragédiáról, és arról, hogy Gion milyen nehezen dolgozta fel mindezt. Szerintem ekkor született meg benne a nagy és őszinte írói lélek. A nagy emberek, költők, írók mindig egyszerűek és őszinték – magyarázta Szilágyi.

A művész, Szilágyi László és az általa készített Gion Nándor-mellszobor (Fotó: Paraczky László)

A művész, Szilágyi László és az általa készített Gion Nándor-mellszobor (Fotó: Paraczky László)

Szavai szerint az említett dolgok összefüggésében, az író természete, lelke és tehetsége, valamint a fizikuma alapján próbálta megformálni a szobrot. Munka közben ügyelt arra, hogy a szobrot szemlélve az említett dolgok észrevehetők legyenek.

− Megpróbáltam kettőnk ötvözetét elkészíteni, az arcán ott van a könyv lenyomata, amit különösen fontosnak tartottam. Jól kivehető, hogy ledobta magáról az elképzelt maszkot − a jó író, a jó művész szerintem ugyanezt teszi −, és őszintén beszél, Isten szavaival.

A Gion Nándor Emlékház munkatársai (balról) és az idei pályázatok díjazottjai

A Gion Nándor Emlékház munkatársai (balról) és az idei pályázatok díjazottjai

Az alkotási folyamatról szólva a szobrászművész elmondta, miután megkapta a felkérést, először magába zárkózva dolgozta fel mindazt, amit készítenie kell, és aminek üzenete van. Ilyenkor a külvilágtól eltávolodva egy bizonyos űr jön létre az életében, ahol képzeletben megszületik a műalkotás minden egyes részlete, a pontos arcvonásoktól kezdve a külső felépítésig. Innentől pedig csupán 5–10 napig tart a kidolgozás és a formába öntés.