Romantikus költő, vagy szabadságharcos?

Kúla legszűkebb központjában szombaton, július 29-én 17 órakor került sor Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes felavatására, ami a Mozdulj! Petőfi! – a Petőfi 200 vajdasági programsorozatának részeként valósult meg. Ezt megelőzően a Szent György-templomban ünnepi szentmisét celebráltak.

Az alkalmi műsorban Benedek Dániel, a Népkör MMK aktív tagja Petőfi-verssel, Fenyvesi Petronella és Goga Márta Bakó Zoltán gitárkíséretében pedig megzenésített Petőfi-verssel tisztelgett a költő és szabadságharcos emléke előtt.
A Petőfi Sándort ábrázoló mellszobrot, amelyet Szilágyi László vajdasági szobrászművész készített, Hugyik Sára és Bajai Leon, a Népkör Magyar Művelődési Központ aktív tagjai leplezték le.
Ünnepi beszédében Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke emlékeztette a jelenlévőket, hogy a Petőfit ábrázoló szobrok, festmények vagy grafikák jellemzően összekapcsolódnak az igazi Petőfi-kép keresésének mítoszával. Feltette a kérdést, hogy a költő személyiségét tekintve népies karakterű vagy lázadó, forradalmi volt-e?

− Ami nagyszerű Petőfiben az az, hogy igazából mindenki kiválaszthatja magának azt a karaktert, azt a Petőfit, amelyik számára a legszimpatikusabb. Petőfi Sándor már életében nagy feltűnést keltett, hiszen miután 1844-ben megjelent a magyar irodalmi életben, attól kezdve mindenki az egyik legjobbnak tartja, bár sokan nem nézik jó szemmel azt, amit képviselt. De megkerülhetetlenné válik a korabeli intézményeket és szokásokat provokáló radikális hozzáállásával. Különösek a népi és szerelmes karakterei, a rémtörténetek iránti vonzalma, ugyanakkor forradalmisága is. A politikai ellenállás jelképes alakja, ezért is félelmetes, ahogyan a szabadságharc egyik utolsó ütközetében nyomtalanul eltűnik. Ez az egybeesés erősítette meg Petőfi kultuszát, amely igazából már életében megszületett, hiszen ha jobban belegondolunk, a költő sorsán, halálán keresztül elbeszélhetővé vált a magyar forradalom és szabadságharc teljes története, annak kitörésétől, a leveréséig. A kultusz legalkalmasabb helye Petőfi sírhelye lenne, de rejtélyes eltűnése ezt megakadályozta. Jókai Mór ennek kapcsán megállapította, hogy a sír hiányában minden embernek jut porszem Petőfiből. Ma itt a kúlai Petőfi-szobor leleplezése előtt úgy érezzük, hogy nekünk is jutott egy porszem Petőfiből, hiszen mi is hozzájárulhatunk emlékének életben tartásához és ezáltal közösségünk identitásának megerősítéséhez – fogalmazott Fremond Árpád.
Lovas Ildikó, a VM4K vezetője elmondta, a Mozdulj! Petőfi! programsorozat fő célja az volt, hogy az egész Vajdaságot megmozgassák, hogy együtt, közösségként mozduljunk meg. Hogy ismét felfedezzük azt a Petőfit, akit gyermekként megismertünk, aki mindig velünk volt, aki mindig szívünkben élt. Ha pedig elfelejtsük, akkor a szobor láttán újra eszünkbe jut.

− Helyénvaló a kérdés, hogy miért köztéri a szobor. Azért, mert bátran ki kell állnunk és el kell mondanunk azt, hogy mit tartunk fontosnak valakiről, aki a Kárpát-medence, a Pannon-medence és Közép-Európa egyik legnagyobb költője. Ebben a pillanatban és ilyen szempontból egyáltalán nem az a fontos, hogy Petőfit, vagy azt az ideált amit ő követett, hogyan és miként értékeljük ma, hanem az, hogy hajlandó volt feláldozni életét a szabadság tisztaságáért, erre tette föl mindenét, ezt tartotta legfontosabbnak. Emellett megújította a magyar költészetet, új úton indította el. Azt gondolom, mindez arra kötelez bennünket, hogy csakis köztéren álljon a szobor, tehát nem dughatjuk el. Nem oldhatjuk meg félig a kérdést. Nehéz, bürokratikus és emberpróbáló úton jutottunk el idáig. Ahhoz, hogy köztéren álljon a szobor, szükség volt a politikumra, a közéletre és sok ember összefogására – fogalmazott Lovas Ildikó.

A Petőfi-mellszobor elhelyezésére a VM4K és a Magyar Nemzeti Tanács hirdetett pályázatot a Mozdulj! Petőfi! – a Petőfi 200 vajdasági programsorozat keretében. Szilágyi László újvidéki szobrászművész alkotásai Kúla mellett Kishegyesre és Törökfaluba kerültek, vagyis olyan településekre, ahol eddig nem volt Petőfi Sándort ábrázoló szobor.

A művész elmondta, Petőfi már régóta a fejében motoszkált, így mindössze 8 nap alatt befejezte a szobrokat. Nagy kihívás volt számára megformálni a költő személyiségét, de elégedett a végeredménnyel.
− Az Isten szólalt meg a hangjában és a tollán keresztül, az ő ereiben nem vér folyik, hanem tinta csobog. Petőfi természete olyan, hogy őt nem lehet lassan, szisztematikusan elkészíteni, hanem ki kell dobni magunkból, mint egy energiát, ami másik jelentése a szeretetnek. Neki óriási szeretete van, szeretettel nézett a magyar nemzetre és a világra. A verseiben ezt sikerült kimondania, szerintem azokat Isten kezével írta. Amikor patináltam a szobrokat, akkor kékeszöld patinával festettem, de fecskendeztem is, mert a patinában a tintát láttam. Mindezt pedig a későbbi szemlélővel is éreztetni akartam. A jobb mellén megjelenik egy bronzlöttyenés is, ami a szabadságharcban való részvételét szimbolizálja − sorolta a művész.