A június 26-ai ülésen Fekete Ildikó, a topolyai önkormányzat pénzügyi osztályvezetője számolt be Topolya község 2013. évi költségvetésének zárszámadásáról és a 2014-es évi költségvetés újraelosztásáról. A kkt-ülés után Kókai Mernyák Melinda polgármestert kérdeztük a költségvetés újraelosztását követő önkormányzati tervekről.
A zárszámadás közreadása során Fekete Ildikó beszámolójából körvonalazódott: a 2013-as évi költségvetés folyó eszközeinek tervezett értéke 954 millió dinárt tett ki, a megvalósított 964 millió. A 2012-es költségvetési évből önkormányzatunk 115 millió dinárt hozott át, és a tavalyi bevételek a 2012-es évihez viszonyítva reálisan 2 százalékkal csökkentek. A költségvetési kiadások az elmúlt év január 1-jétől december 31-éig terjedő időszakában 979 millió dinárt tettek ki. 2013 végén a községi költségvetés számláján hetvenmillió dinár maradt, ez az összeg a 2014-es évi községi költségvetés újraelosztása során beépült a folyó évi költségvetési keretbe. Ennek a hetvenmilliónak a zöme céleszköz, amely nagy része pályázati forrásból származik. Az újraelosztásról szóló határozattal az idei évre tervezett költségvetési kiadások keretét hét és fél százalékkal növelték. Az új határozat alapján e keretösszeget – az előző évről áthozott eszközök beépítése után – 1 070 255 000 dinárban állapították meg. Mint az a pénzügyi osztályvezető beszámolójában elhangzott: a növekvő beruházási igények miatt, amelyre a folyó bevételek elégtelennek bizonyulnak, az önkormányzatunk negyvenmillió dinár hitelt fog felvenni. A költségvetés újraelosztását követően, annak kiadás részében, ingatlanok beszerzésére 21 300 000 dinárt terveznek elkülöníteni. A felsőbb hatósági szintek által támogatott létesítmények tervezésében és kiépítésében vállalt önrészt 63 070 000 dinár értékben növelik.
Kókai Mernyák Melinda polgármester a topolyai önkormányzat terveit ismertette lapunknak a költségvetés újraelosztása tükrében:
– A költségvetés átütemezésére azért is került sor, mert a jövőben a befektetéseket szeretnénk valamivel intenzívebb formában kivitelezni. Már a költségvetés meghozatalakor is említést kapott, hogy negyvenmillió dinárt kell kiválasztania önkormányzatunknak a költségvetési keretből az ipari parkban lévő bekötőút társfinanszírozása céljából. A költségvetés átütemezésénél úgy döntöttünk, hogy erre az összegre kölcsönt fog felvenni Topolya önkormányzata. A kölcsön törlesztése a fejlesztési eszközökből lesz fedve az elkövetkező években. A most rendelkezésünkre álló eszközöket már megkezdett, prioritást élvező projektumoknál hasznosítjuk. A Vénusz rekreációs központ esetében szakmunkatársak véleménye alapján arra az elhatározásra jutottunk, hogy az objektumot le kell bontani, olyan állapotban van, hogy rendbetétele lehetetlen. A költségvetés átütemezése után erre vonatkozóan ki fogjuk írni a tendert. Statikai felmérést végeztettünk a hotel épületére vonatkozóan is. Szakértői elemzések alapján megállapították, hogy az épület állapota nem megfelelő, a felmérés szerint el kell távolítani a legfelső emeleti részt, vagy meg kell erősíteni az alapokat. Az anyagi vonzatát nézve, valószínű, hogy a felső emelet lesz lebontva. Amikor kézhez kaptuk a statikai felmérés eredményeit, a csődgondnokhoz fordultunk. Most folynak tárgyalások a gazdasági bírósággal, hogy mennyi pénzért tudjuk majd megvásárolni a hotelt. A jövő kérdése az is, hogy az elkövetkező évek költségvetéséből mennyit tudunk majd kiválasztani az épület rendbetételére. Néhány vállalkozó már megkeresett bennünket azzal a céllal, hogy társulnának. A Felvonulási tér befejezésére előirányoztunk 12,5 millió dinárt, bízom benne, egy hónapon belül befejeződnek az ott folyó munkálatok. Azzal a ténnyel tisztában kell lenni, hogy bár az önkormányzat magára vállalta e tér befejezésének finanszírozását, olyan szituációkat nem fizet ki, amelyeket már a Tartományi Nagyberuházási Alap kifizetett. A szökőkút létesítése elmarad, de a zöld felületek rendezése, padok kihelyezése, világítótestek biztosítása megoldódik. A Mezőgazdasági Iskola közvetlen közelében épülő diákotthon tekintetében heti rendszerességgel folytatunk tárgyalásokat a Nagyberuházási Alappal. Az Alapnál még hétmillió dinárt irányoztak elő ezen beruházásra, önkormányzatunk pedig most a költségvetési keretből hét és fél milliót irányzott elő az ott folyó munkálatok folytatására. Ezekből az eszközökből nem tudjuk befejezni és felszerelni a diákotthont, de a munkálatok megindulhatnak – nyilatkozta a polgármester.



