A dél-bánáti Ürményháza betelepítésének a kétszázadik évfordulóját ünneplik az idén. A magyar többségű faluban vasárnap óta tartó, négynapos programmal várják a vendégeket. A nagy elvándorlás ellenére igyekeztek méltóképpen megünnepelni a jelentős jubileumot.
Fotó: Kecskés István
Ahogy Móric Elvirától, az Ürményházi Barátok Társasága 1817 szervezőbizottságának tagjától hallottuk, a rendezvénysorozat Varga Sándor egykori magyartanár verseskötetének a bemutatásával kezdődött. Az eseménysorozat leglátványosabb része pedig a hétfői felvonulás, majd pedig az ünnepi műsor volt, amelyben felléptek az óvodások, iskolások, az Ürményházi Ifjúsági Klub és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai.
Kedden szentmisén és temetőlátogatással emlékeztek meg az elhunyt és a háborúkban elesett ürményháziakról. Az ünnepségsorozat ma ünnepi szentmisével, az Ürményházi Ifjúsági Klub műsorával és tűzijátékkal zárul. Megjelent a falu monográfiája is erre az alkalomra, a helybeli általános iskolában pedig Buruczki Katalin és Tószegi József képkiállítását, a moziteremben Stanjo Karolina és Kancsár Tibor fényképkiállítását nyitották meg.
Ürményháza határában 1952 novemberében tört föl először Vajdaságban a kőolaj. Elszaporodtak a környéken a kőolajkutak, megépült az ipari vágány, a műút, villanyáramot kaptak a középületek, az itt élők egy része munkába állhatott, kialakult egy új gazdasági ág: a kőolajipari bányászat. A falu gazdasága mellett változott a falu nemzetiségi összetétele is.
Az 1952-ben felállított kőolaj-kitermelő torony már műemlék. Sót, jódot és más ásványi anyagot tartalmazó gyógyvizet is találtak, és 1973-ban működni kezdett egy kis gyógyfürdő. Mindez mára az enyészeté lett. A hetvenes években 220 helybéli dolgozott a kőolajiparban, ma tíz-egynéhányan.
A legutóbbi népszámlálási adatok szerint Ürményházának 950 lakosa van. Több mint hatvan százalékuk magyar nemzetiségű. Időközben sokan elköltöztek, így most hétszáz, zömében idősebb ember él a faluban. A jubileum azonban felpezsdítette az életet.
Az összes fellépő felvonult a falu főutcáján. Mondhatni a falu apraja-nagyja. A falubeliek pedig kijöttek az utcára és igazi ünnepi hangulat volt. A táncosok táncot roptak. Mint hallottuk, rég látott esemény volt ez Ürményházán. Az idősebbek pedig jelképesen bemutatták, hogyan is érkeztek őseik erre az akkor mocsaras, kietlen vidékre.
– Őseink ebbe a faluba batyukkal vonultak be. Azokban élelmet hoztak magukkal, főképp kenyeret, szalonnát, hagymát, a férfiak bort. Meg persze a kis holmijukat, amijük volt – meséli a helybéli Kancsár Ida.
Makó, Szeged, Apátfalva térségéből került ki az első telepítési hullám. A telepesek zöme dohánytermesztő volt. XX. század elején már 1800-an éltek a faluban, hatvan iparosuk volt. A falu közben osztozott az ország sorsában. A megpróbáltatások ellenére az ürményháziak kitartottak szülőfalujuk mellett.
– A falu osztozik a térség, illetve az egész ország sorsában. Nagy próbatétele a megmaradásnak az 1848-as forradalom és szabadságharc. Az etnikailag teljesen idegen környezetbe telepített falu ugyanis a szerb granicsároknak és rablócsapatoknak a célpontjává válik, 1848. szeptember 22-én a szerb csapatok felgyújtják és kirabolják a falut. Harangját pedig elviszik. Ennek érdekes története van: a harang az első világháború alatt visszakerült. Az osztrák–magyar csapatok Szerbiában megtalálták a harangot, a fölirat alapján azonosították, és 1917-ben visszahozták. A próbatétel azt jelenti, hogy volt a térségben olyan falu, amely ugyanezt a sorsot megélte, és nem volt már annyi erő a közösségben, hogy visszajöjjön és újraépítse a falut. Ürményháza a viszonylag rövid története során 1848-ig olyan erős, élni akaró közösséggé kovácsolódott, hogy visszatértek az üszkös romokra és újraépítették a falut. Ez az élni akarás, a mélyre eresztett gyökerek, ezek meghatározták a falu sorsát a későbbiek során is.
Amikor ugyanis már a különböző impériumváltások okán más országokba is került a falu, hitéhez, nemzetéhez nagyon ragaszkodó közösség maradt – mondta Dulka Andor történelemtanár.
A megmaradás záloga volt a magyar oktatás megőrzése, ha kellett, annak a visszahozása is. A faluban 1995 óta újra van nyolcosztályos általános iskola. Azóta megnőtt az egyetemet végzők száma is a faluban.
– Nagy az elvándorlás, főleg az utóbbi években, de a magyar általános iskolát befejező gyerekek többsége magyar középiskolában folytatja a tanulmányait. Ebben nagy segítség az, hogy a településhez legközelebb eső város Nagybecskerek, ahol még nyílnak magyar osztályok a gimnáziumban, a szakiskolákban, és ott van a két katolikus kollégium is. Ennek köszönhetően pedig az utóbbi években egyre több az egyetemet nemcsak megkezdő, hanem befejező fiatal is – mondta Viola Lujza magyartanárnő.
A tanulók száma azonban egyre nagyobb mértékben csökken, és az idén történt meg először, hogy egyetlen érettségizője volt az iskolának.
Az eseményre sok elszármazott is hazalátogatott. Huszka Irén férjével, Bélával több mint negyven éve Svájcban él. Nyugdíjasként még gyakrabban hazautazhatnak. Mint mondják, soha nem szakadtak el teljesen a szülőfalujuktól, megőrizték a családi házat is. Itthon mindig várják őket. De hazajárók a fiaik is, akik nem felejtették el anyanyelvüket, és jól érzik magukat Ürményházán.
Nyitókép: Fotó: Kecskés István
