A te új történeted (Tvoja nova priča) jelmondtattal megnyílt a 68. Nemzetközi Könyvvásár Belgrádban, amely több, mint 400 hazai és külföldi kiállítóval várja a látogatókat november 2-ig. Az idén is számos új kiadványt kínálnak a könyvkiadók, amelyre már az első napon is előszeretettel csaptak le az olvasás szerelmesei.
A könyvvásárt Branko Ćopić szerb író születésének 110. évfordulója, Branko Radičević író születének 200. évfordulója, illetve az egyedüli szerb irodalmi Nobel-díjas, Ivo Andrić halálának 50. évfordulója jegyében tartják. A megnyitón megemlítették Krasznahorkai Lászlót is, aki nemrégiben vehette át az idei irodalmi Nobel-díjat. A magyar író ugyanis már korábban, mégpedig 2013-ban vendége volt a belgrádi könyvvásárnak. Ez alkalommal kiemelték, a könyvvásár nem csak a könyvek és az írók találkozóhelye, hanem egy olyan értéket képvisel, amely tart.
A Nobel-díjasok azonban nem az említés szintjén voltak jelen a könyvvásáron. A belgrádi rendezvény első napján a Službeni glasnik meghívására ellátogatott a szerb fővárosba Karikó Katalin biokémikus kutató is, aki az mRNS-technológia kifejlesztéséért vehette át 2023-ban a Nobel-díjat. Az Áttörések – Életem és a tudomány című memoárkötetét mutatta be, ugyanis azt lefordították szerb nyelvre is. Az életéről, a kitartó és odaadó munkájáról, a kutatásáról beszámolva inspirálta érdeklődő közönségét.
Az idei könyvvásár partnerországa Ciprus.
- A régi mondással ellentétben, miszerint egy kép többet mond ezer szónál, a könyvek nagyon jól ismerik a szavak tömör erejét – emelte ki a megnyitón Kirjarosz Haralambidisz, ciprusi költő, amit követően Čedomir Antić történész hivatalosan is megnyitotta a könyvvásárt.
Az olvasás szerelmesei a vásárra ezek után minden nap délelőtt 10 és este 8 óra között látogathatják a vásárt, ahová az idén a belépőjegy 400 dinárba kerül, csoportos belépés esetén pedig 300 dinárt kell fizetni.



