A vajdasági közúti és vasúti közlekedési projektumok megvalósításának további üteméről tárgyalt tegnap Újvidéken Igor Mirović tartományi kormányfő és Zorana Mihajlović, a köztársasági kormány alelnöke, építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. Azokról a projektumokról volt szó, melyek kapcsán korábban megállapodott a köztársasági és a tartományi kormány.
Megállapították, hogy felgyorsult a fontosabb infrastrukturális projektumok végrehajtása, ezek közé tartozik az újvidéki Žeželj-híd helyén épülő új híd, az autópálya szabadkai Y-elágazása, a Fruška gora-i korridor és a székvárosi Szentendrei sugárút.
A megbeszélések utáni sajtótájékoztatón Mirović és Mihajlović elmondták, közös egyeztető csoportot alakítanak, amely havonta elemzi a folyamatban levő és tervezett vajdasági projektumokat.
A tartományi kormányfő közölte, abban állapodtak meg, hogy közösen fognak hozzá az Újvidék–Nagybecskerek és az Újvidék–Borča gyorsforgalmi út tervdokumentációjának kidolgozásához. Hamarosan rögzítik a hatalmi szintek kötelezettségeit, a tevékenység ütemtervét és az egyéb részleteket.
– Mint ahogyan közösen készítettük el már majdnem teljesen az Újvidéket és Rumát összekötő Fruška gora-i projektumot, ugyanúgy fogjuk előkészíteni ennek a két fontos útszakasznak az építését is – mondta a tartományi kormány első embere. Kiemelte, hogy Mihajlović közbenjárására végre zavartalanul folytatódik a Žeželj-híd helyén épülő új híd építése, és nagyon valószínű, hogy az év végére be is fejeződik.
Mirović arra is kitért, hogy egyes törvények alkalmazását illetően bizonyos hiányosságok tapasztalhatók a tartományi kormányzat munkájában. 2016 júniusáig átlagban több mint 30 napot kellett várni például az építési engedély kiadására, ami a korábbi hatalom mulasztásaira utal. Most ezek következményeit igyekeznek elhárítani, amiben nagy segítségükre van az illetékes minisztérium. A szaktitkárságokon 10 új tisztviselőt alkalmaznak, hogy felgyorsítsák az eljárást.
Zorana Mihajlović kormányalelnök nyerő kombinációnak nevezte a köztársasági és a tartományi kormány mostani együttműködését.
– A szóban forgó projektumok értéke 1,2 milliárd euró. Ilyen értékű beruházás várható a vajdasági vasutakon és közutakon. Remélem, ennek alapján Vajdaság végre ismét az ország legfejlettebb része lesz, mint ahogyan régen volt – mondta a miniszter. Részletezte, hogy tíz napon belül aláírják az Újvidék–Nagybecskerek és az Újvidék–Borča gyorsforgalmi út kiépítésére vonatkozó első közös dokumentumokat. A tervdokumentáció kidolgozása hozzávetőlegesen 3,5 millió dinárba kerül, a költségek fedezéséhez a tartományi kormány is hozzájárul.
Mint Mihajlović elmondta, a Srbija Voz által szállított utasok legnagyobb része, 85 százaléka Vajdaság területén közlekedik, ennek a ténynek nagy fontosságot tulajdonítanak, ezért is kerül az új mozdonyok és szerelvények nagy része a tartományba.
