Kedden este tartotta meg Óbecsén kampányzáró rendezvényét az Új Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, az Együtt Szerbiáért Mozgalom és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége alkotta koalíció. Csonka Áron, a VMDK elnöke beszédében a többi között elmondta: pártja azért csatlakozott ehhez a koalícióhoz, mert az alapvető célokban – az alkotmánymódosítás szükségességében, valamint a vajdasági autonómia, a decentralizáció és az önkormányzati hatáskörök kérdésében – meg tudtak állapodni.
Vajdaság
A Demokrata Párt hétfőn este választási gyűlést tartott Újvidéken, jelen voltak a párt magas rangú tisztségviselői, többek között Dragan Đilas elnök és Bojan Pajtić alelnök is.
Nagyszabású faültetési akcióba kezdett a múlt héten a kishegyesi Szent András Cserkészcsapat és a Greenhead környezetvédő egyesület: több mint kétszáz fát ültettek el a Welker-tanya környékén. A tervek szerint az akciót most hétvégén is folytatják, még legalább ennyi fát szeretnének ugyanis elültetni.
Fotó: Dávid Csilla A Vajdasági Szociáldemokrata Liga tegnap sajtótájékoztatót tartott Újvidéken, és bemutatkoztak a választásokon induló kisebbségi jelöltek. Olena Papuga, aki a vajdasági ruszin ki...
Miután egy héttel ezelőtt létszámhiány miatt nem lehetett megtartani a községi képviselő-testület ülését, Gusztony András, a testület elnöke mára, március 12-ére tűzte ki a folytatást. Napirenden csupán egyetlen pont szerepel, mégpedig a polgármester leváltása, amit 20 képviselő kezdeményezett.
A Vajdasági Magyar Szövetség programja azokhoz szól, akik változást és egyben biztonságot akarnak. E program hozzánk is szól, topolyaiakhoz, akik a helyben állás helyett tovább akarnak lépni, akik bátran tekintenek a jövőbe, és községünk fejlesztését szorgalmazzák, együttes kiállással, közösen, bátran.

