Kishegyes volt az első állomása annak a magas rangú belügyminisztériumi küldöttségnek, amely tegnap az észak-bácskai körzetben járt. A küldöttséget Vanja Vukić, a belügyminisztérium politikai államtitkára vezette, és tagjai voltak még Nenad Banović rendőrtábornok, Željko Kojić segédtitkár, Predrag Marić katasztrófavédelmi osztályvezető.
Vajdaság
A Vajdasági Magyar Szövetség doroszlói szervezete lakossági fórumot tartott vasárnap. Mészáros László helyi elnök köszöntötte a vendégeket, Varga László és Fremond Árpád parlamenti képviselő-jelölteket, ifj.
Szombaton Csantavéren Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőjelöltje, valamint Bunford Tivadar, a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke ünnepélyes keretek között megnyitották a párt helyi irodáját. Mint arra Bunford Tivadar rámutatott, az iroda jelentős segítséget nyújt majd a helyieknek a hivatalos ügyek elintézésében is.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőjelöltje szombaton reggel Szabadkán körbejárta a Tesla-telepi piacot, majd pedig a Tejpiacot, ahol nőnap alkalmából kisebb ajándékkal kedveskedett a nőknek, illetve röviden elbeszélgetett a VMSZ programjáról a piaci eladókkal és vásárlókkal is, valamint arra buzdította őket, hogy jövő vasárnap vegyenek részt a választásokon.
A nők társadalmi szerepvállalása volt a témája a Vajdasági Magyar Szövetség Ada községbeli Női Fóruma vasárnap délutáni adai összejövetelének, amelynek házigazdája Tóth Barna Elvira, a VMSZ adai községi szervezetének elnöke, vendégei Erdély Lenkét, a VMSZ alelnöke, valamint Kovács Elvira és Vicsek Annamária, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltjeit, meglepetésvendége pedig Göblös Péter, a VMSZ Ada községbeli képviselőjelöltje volt.
Vasárnap délelőtt, a zentai Városháza dísztermében rendezték meg a Zentai Gazdakör éves közgyűlését. Az összejövetelen a tavalyi évről szóló beszámolókon, illetve a szervezet idei terveinek az ecsetelésén kívül tisztújításra is sor került.

