2024. október 14., hétfő

Széles körű támogatások a mezőgazdasági termelőknek

Goran Ješić tartományi kormányfőhelyettes Tornyoson, Zentán és Horgoson járt

Tegnap vajdasági körútja során Zentára, Tornyosra és Horgosra is ellátogatott Goran Ješić tartományi kormányfőhelyettes, mezőgazdasági, vízügyi és erdészeti titkár. Ješić a zentai városháza dísztermében a zentai termelők előtt ismertette a tartományi kormány mezőgazdasági programját s ennek keretében a már folyamatban lévő, illetve a közeljövőben kiírásra kerülő támogatási lehetőségeket. Napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy az idén számos támogatási formát biztosítanak a mezőgazdasággal foglalkozóknak, akik számára rendkívül lényeges, hogy tisztában legyenek azzal, hogy végre-valahára a tartományi kormánynak is van agrárpolitikája. Elhangzott, hogy a tavalyi évhez viszonyítva különösebb változás nem történt a pályázatokat, illetve a hitellehetőségeket illetően, azzal, hogy idén új pályázatokat is kiírtak a méhészettel és a halászattal foglalkozóknak. Azt mondta, sikerült egyesíteniük azokat a tartományi szerveket, amelyek a mezőgazdasági termelők számára támogatásokat tudnak nyújtani, s így lehetővé teszik számukra, hogy mielőbb új gépeket, öntözőrendszereket vásárolhassanak. A tartományi kormány így mintegy 20 millió eurós pénzösszeget biztosított a mezőgazdasággal foglalkozóknak – emelte ki Ješić, aki elmondta azt is, hogy elsősorban a téves köztársasági agrárpolitika miatt az idén is sokan érdeklődnek majd a tartományi szubvenciók iránt, s így az ezekre előirányzott összeg is kevésnek bizonyul, vagyis jövőre e célra még több pénzt kell majd elkülöníteni a tartományi költségvetésből.
Goran Ješić tegnap délután a Horgosi Termelők Klubjába is ellátogatott, valamint Kishomokon, Sors Endre termelőnél is vendégeskedett.

Huzsvár Ervin, a magyarkanizsai községi képviselő-testület elnöke, a Demokrata Párt helyi képviselője elégedettségét fejezte ki annak kapcsán, hogy Ješić Magyarkanizsa községbe látogatott, és elmondása szerint céljuk, hogy a továbbiakban is magas rangú tisztségviselőket hívjanak meg, ezáltal lehetővé téve a termelőknek, hogy személyesen mondhassák el problémáikat, javaslataikat, és kérdezhessenek a szakemberektől.

Ješić elmondta, hogy pár hét múlva ismét visszatér Magyarkanizsa községbe, és akkor az önkormányzattal tárgyalnak majd a helyi nagyberuházásokról. Az egyik ilyen fő téma a községet jelentősen érintő, többször beharangozott mezőgazdasági logisztikai központ megépítése lesz. A beszélgetés során a termelők részéről elhangzott, hogy Horgos egyik specifikus problémája a földek, gyümölcsösök áramellátása, ugyanis a művelt területek jelentős része távol esik a település lakott részétől.

– Folynak a tárgyalások, és hamarosan a községi képviselő-testület elé terjesztjük a terület vásárlásáról szóló indítványt, ahová majd a logisztikai központ épülhetne – mondta Huzsvár, aki a termelők felvetésére reagálva elmondta, hogy a helyi vezetőségnek mindenképp figyelmet kell fordítania ennek a problémának az orvoslására.