2026. szeptember 3., csütörtök

Vajdaság

Összefogásból ismét kitűnőre vizsgáztak

A hétvégén ünnepi lázban égett Oromhegyes, a magyarkanizsai községhez tartozó településen ugyanis szombat ünnepelték meg a falu napját, vele párhuzamosan pedig megrendezték a hagyományos pásztornapokat is. Az ünnep alkalmából kézilabda-mérkőzést és kispályás focimeccset is rendeztek, s az előző évekhez hasonlóan a faluház melletti parkban főzőversenyt is szerveztek, igaz, a borongós idő miatt csak kevesen vettek részt a gasztronómiai megmérettetésen.

Piaci szarkák

Zenta polgárai abban az elkényeztetett helyzetben vannak, hogy a zöldségféle és a tejtermék, valamint az „egyéb” forrásokból származó áru is egy helyen, méghozzá a városközpontban vásárolható meg. A piaci bevásárlás után, hazaindulóban még a kenyeret és egyéb pékárut is be lehet szerezni ugyanitt.

Új magyar–szerb határátkelők tervei

Csütörtök este Magyarkanizsán, a városháza dísztermében lakossági fórumot tartottak a szerb–magyar határ térségi szakaszán tervezett közlekedési fejlesztésekről. A lakossági fórum célja elsősorban a határ mindkét oldalán élők tájékoztatása a fejlesztést megalapozó munkáról, az eddigi és várható eredményeiről.

Zajlik a csatornázás és a tervezés is

Adán folytatódik a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, miután áprilisban megkezdődött annak a néhány száz méter hosszúságú fővezetékszakasznak a lefektetése, amely a Mlinprodukt malomipari vállalatot kötné össze Gunaras városrészen keresztül a már meglévő szennyvízhálózattal a baraparti iskola környékén. Bilicki Zoltán adai polgármester elmondta: ha a fővezeték hiányzó szakasza elkészül, akkor szennyvízcsatorna köti össze Ada és Mohol területét az adai Mlinprodukttól a moholi szennyvíztisztító telepig.

A győzelem napjára emlékeztek

Idén is megemlékezett a fasizmus elleni győzelem napjáról Zentán a Harcosok Községi Egyesülete. A Felsővárosi temetőben levő második világháborús emlékmű előtt elmondott beszédében Gradimir Nikolić, az egyesület elnöke emlékeztetett arra, hogy május 9-ét az egész világ ünnepli, mert egy olyan világégésnek a végét jelentette, amelyben összesen 61 ország vett részt, és amelynek közel 60 millió áldozata volt.