2026. szeptember 2., szerda

Vajdaság

Egyhetes fesztivál

A következő hónap tizedikén immáron tizenötödik alkalommal nyitja meg kapuit az Exit fesztivál. A négynapos rendezvény az idén már kinőtte a péterváradi vár udvarát, mivel a szervezők egy egészen új rendezvénysorozattal rukkolnak elő erre az évre.

Az élhetőbb életért

Tegnap délelőtt a kishegyesi helyi közösség padlástermében szakmai konferenciát tartott a Nők Kishegyesi Fóruma. Az összejövetelnek Szociális szolgáltatások Kishegyes községben volt a címe, és részt vettek rajta Kishegyes község önkormányzatának, a Topolya és Kishegyes Községi Szociális Védelmi Központnak, Ada és Törökbecse szociális központjainak, valamit a község területén működő civil szervezeteknek a képviselői.

Fesztivál a Tisza folyó jegyében

Amíg a zentai vásártéren a környező országok motorosai találkoznak egymással, addig a békésen hömpölygő Tisza mellett pénteken és szombaton másodízben rendezik meg a szőke folyó ünnepének számító Tiszavirág Fesztivált. Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete az idén is színes és változatos programmal igyekszik a Tiszavirág sétányra csalogatni a zentaiakat és a környező helységekből érkezőket.

Megújult, interaktív tartalommal

– Állandó régészeti kiállításunk az egyik leglátogatottabb tere a múzeumunknak, főleg a legfiatalabb korosztály körében. Kisfiúk, kislányok érkeznek, majd elhívják a barátaikat is, hogy elmondják nekik a megszerzett információkat a csontvázról.

Pénzt osztottak a civileknek

A zentai önkormányzat az idén 3 233 000 dinárt osztott szét a községben működő civil szervezetek projektumaira kiírt pályázaton. Ebből az összegből a szociális védelem területén működő civilek projektumaira 1 050 000 dinárt különítettek el.

Afrika is Palicson lesz

Az idei Etnofestre június 20-án és 21-én, azaz pénteken és szombaton kerül sor Palicson, a Vigadó teraszán a parkban, belépődíj pedig ezúttal sem lesz. A programot Dejan Vujinović , az Etnofest iga...